Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Futballstadion ellen terveztek merényletet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Futballstadion melletti robbantásos merényletre készülőket, továbbá rendőrök meggyilkolását tervező iszlám terroristákat tartóztattak le Szaúd-Arábiában - adta hírül a sivatagi királyság belügyminisztériuma.

A közlemény szerint a két összeesküvés nyolc gyanúsítottja került rács mögé az utóbbi hetekben. Az egyik csapat rendőrtisztekkel akart végezni. A hatóság még idejében elejét vette, hogy a négy szaúdi elkezdhesse megvalósítani tervét. A közlés szerint a gyanúsítottak az Iszlám Állam harcosai, és a dzsihadista terrorszervezet egyik vezetőjétől, Szíriából kapták a parancsokat.

A másik összeesküvés mögött csak feltételezhető, hogy szintén az Iszlám Állam áll. Ennek a csapatnak meglehetősen színes a nemzetiségi összetétele: két pakisztáni, egy szudáni és egy szíriai férfi tervezte, hogy autóbombát robbant egy dzsiddai labdarúgó-stadionnál, amikor Szaúd-Arábia válogatottja játszik az Egyesült Arab Emírségek csapatával. A robbantás tervezőit október 10-én tartóztatták le, egy nappal a meccs előtt.

A szaúdi belügyminisztérium közölte azt is, hogy további kilenc embert gyanúsítanak a két összeesküvéssel kapcsolatban - nyolc szaúdit és egy bahreinit -, ám az illetőket még nem sikerült őrizetbe venni.