Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

22 év után megbukott az elnök

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Gambiát 22 éve vaskézzel irányító Yahya Jammeh vereséget szenvedett vetélytársával, Adama Barrow üzletemberrel szemben a csütörtöki elnökválasztáson - derült ki a választási bizottság által ismertetett eredményekből.

A tévében ismertetett eddigi részeredmények szerint a többpárti összefogás jelöltjeként induló Barrow a voksok 49,67 százalékát szerezte meg, míg Jammehre a választópolgárok 42,64 százaléka szavazott. Harmadikként végzett a Gambiai Demokratikus Kongresszus színeiben induló Mammah Kandeh, aki 15 százalékot kapott.

Alieu Momarr Njie, a független választási bizottság vezetője pénteken Banjulban bejelentette: az elnök elismeri vereségét.

"Igazán kivételes, hogy valaki, aki ilyen hosszú ideig irányította az országot, elfogadja a vereséget" - vélte Njie.

Az államfő napokkal korábban azt mondta, hogy elnökségét és hatalmát Allahtól kapta, és csakis ő veheti el tőle. Korábban pedig arról beszélt, hogy ő maga fogja "három méter mélyre elásni" azokat a "magukat ellenzéki politikusnak nevező férgeket", akik destabilizálni akarják az országot.

Jammeh, a hadsereg egykori ezredese 1994-ben katonai puccsal került hatalomra, és azóta vaskézzel, a demokrácia leplezetlen lábbal tiprásával irányítja a nyugat-afrikai országot, amelyet nemrég iszlám köztársasággá nyilvánított. Idén ötödször indult az elnöki posztért.