Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Földrengés volt Indonéziai partjainál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Richter-skála szerint 6,5-es erősségű földrengés rázta meg szerdán az indonéziai Szumátra szigetének északnyugati részét, a legfrissebb jelentések szerint a halálos áldozatok száma meghaladja az ötvenet.

A földrengés központja a tengeren, tíz kilométer mélyen volt, 92 kilométerre keletre Banda Aceh városától.

A rengést legalább öt utórengés követte. Az emberek pánikba estek, házaikból kirohantak az utcákra és a magaslatokon kerestek menedéket szökőártól tartva.

Házak dőltek össze, sokan a romok alá szorultak, őket a mentőalakulatok próbálják meg kimenteni.

Tatang Sulaiman, Aceh tartomány rendőrparancsnoka azt mondta, hogy a tartományban 54-en haltak meg, többségük az epicentrum, Pidie Jaya település környékén. A korábbi hírek legkevesebb húsz halottról szóltak.

Sok a sérült, a halottak között gyerekek is vannak.

A hatóságok nem rendeltek el szökőár veszélyére figyelmeztető riadót.

Idén júniusban egy hasonló erősségű földrengésben nyolcan haltak meg Szumátra nyugati partvidékén.

Indonézia a csendes-óceáni "tűzgyűrűn" fekszik, ahol gyakoriak a földrengések, illetve a vulkáni kitörések. Tizenkét éve, 2004 decemberében egy 9,3-as erősségű földrengés történt az indonéziai Szumátra szigetétől nyugatra az Indiai-óceán mélyén, és a földmozgást követő szökőár az óceánnal határos tizennégy országban összesen legalább 230 ezer halálos áldozatot követelt, és kétmillió embert tett földönfutóvá.