Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

N. Rózsa Erzsébet: zoknistoppoló tanfolyammal csábít az Iszlám Állam

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Területisége, szervezettsége és taktikája is újszerűvé tette az Iszlám Államot a terrorszervezetek között - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa. N. Rózsa Erzsébet beszélt arról is, hogy az Iszlám Államhoz beállt fiatal harcosok jelentős része a harcokban életét veszti, ezért nincs jövőképe.

Bár az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet államnak nevezi magát, nem az, ám a Szíriában és Irakban uralt területei révén újdonságot mutat az eddigi terrorszervezetekhez képest – mondta N. Rózsa Erzsébet, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, Az Iszlám Állam Kalifátusa, az átalakuló Közel-Kelet című nemrég megjelent könyv társszerzője.

"Ilyet gyakorlatilag nem láttunk, az Al-Kaidának sem volt saját területe. Talán a Boko Haram az, amit lehetne így említeni, hogy tartósan, egy bizonyos területiséggel rendelkezik, ami tehát kénytelen-kelletlen, igazgatási, politikai, rendészeti, közegészségügyi, oktatásbeli feladatokat ró ki arra a szervezetre, bármilyen szervezet is legyen."

Az Iszlám Állam eszméje azonban nem szorul határok közé – húzta alá a közel-kelet szakértő, majd hozzátette, hogy a terrorszervezet további újdonsága a szervezettsége.

" Ez egy nagyon alaposan átgondolt, megszervezett, megtervezett, sokan egyenesen azt mondják: vállalkozás. És ha megnézzük, katonailag, amíg az Iszlám Állam terjeszkedése zajlott, addig egyértelműen kimutatható volt ott a térségben a stratégia, katonai stratégák tervező keze a háttérben."

Sőt, nem csak katonailag, de pénzügyileg is szervezettnek mutatkozott a ma már visszaszoruló Iszlám Állam – tette hozzá N. Rózsa Erzsébet.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetbe beállt harcosok többségének nincs jövőképe a háború lezárását követő időszakra – mondta az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa.

"A fiatal harcosok jelentős része – és most nagyon csúnyát fogok mondani – mártírhalált hal. Sokan dezertálnak. Nem tömeges probléma, hogy mit fognak majd utána csinálni. Ha túléli, meghúzza magát és talán - remélhetően - valami békés civil foglalkozást fog választani."

N. Rózsa Erzsébet hozzátette: az Iszlám Állam kettős üzenetet küld magáról, a nyugati társadalmakat igyekszik elrettenteni, míg a muszlimokat igyekszik meggyőzni arról, hogy az általa uralt szíriai és iraki területeken jó az élet számukra.

"Online főzőtanfolyam van a harcosok feleségeinek az interneten: Mit főzzek, hogy a férjem jobban tudjon harcolni? címmel. De a kedvencem, hogy még szabás-varrás tanfolyam is van, amit én csak zoknistoppoló tanfolyamnak hívok. Sugározzák, próbálják vonzani őket, hiszen „Kalifátus”, kellene, hogy az összes muszlim hívő jöjjön. De nem jönnek, betelepülés helyett inkább elmenekülés van."

Néhány ezren, persze külföldről, csatlakoztak a szervezethez - tette hozzá N. Rózsa Erzsébet, Az Iszlám Állam Kalifátusa, az átalakuló Közel-Kelet című nemrég megjelent könyv társszerzője.