Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az Iszlám Állam kivonult Palmürából

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vasárnap hajnalban kivonultak Palmürából az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái, akik az orosz légierő könyörtelen támadásai miatt alig egy napig tudták tartani a Szíria középső részén fekvő történelmi várost - jelentette az angliai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (ODSH) elnevezésű aktivistahálózat.

Az orosz vezérkar vasárnapi közleménye szerint ezzel szemben az IÁ előrenyomulását vasárnapra virradóra még Palmüra előtt sikerült feltartóztatni, és a szíriai kormányerők az orosz légierő támogatásával több mint 300 terroristát semmisítettek meg. A moszkvai közlemény szerint minden behatolási kísérletet sikerült visszaverni.

"Az orosz légierő könyörtelen éjszakai csapásai miatt az IÁ arra kényszerült, hogy mindössze néhány óra után hajnalban kivonuljon a városból" - mondta el az ODSH igazgatója, Rami Abdel Rahman. A dzsihadisták jelentős emberveszteségeket szenvedtek - tette hozzá.

Az orosz vezérkar hadijelentése szerint a terroristák öngyilkos merénylők vezette, robbanóanyaggal megrakott gépjárművekkel, páncélosokkal és sorozatvetőkkel támadtak. Az orosz harci gépek 64 légicsapást hajtottak végre, és az élőerőn felül 11 tankot és páncélozott harcjárművet, valamint 31 nagy kaliberű géppuskával felszerelt gépkocsit semmisítettek meg.

Korábbi orosz jelentés szerint Palmürától 10 kilométerre délre folytak súlyos harcok. A szíriai kormányerők Homszból csoportosítottak át ide erőket.

Az Iszlám Állam szélsőségesei 2015 májusában foglalták el Palmürát, ahonnan csak idén március 27-én sikerült kifüstölnie őket a kormányerőknek az oroszok légi támogatásával. Az IÁ ezalatt számos olyan egyedülálló, nagyjából 2 ezer éves ókori műemléket megsemmisített, amelyek az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján szerepeltek.

A szélsőségesek csütörtökön újabb offenzívát indítottak a gázmezők közelsége miatt stratégiai jelentőséggel bíró város megszerzéséért, amelynek nagy részét az ODSH szerint szombatra el is foglalták.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint Aleppó keleti, még a kormányellenes erők kezén lévő részéből az éjszaka folyamán 2014 polgári lakos távozott és csaknem 291 militáns tette le itt a fegyvert.