Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elégedett az RMDSZ elnöke a romániai választások eredményváróján

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kelemen Hunor szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok romániai apadási tendenciája.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kolozsvári eredményvárójában tartott rövid sajtótájékoztatóján köszönte meg a magyar emberek bizalmát.

Elmondta: az első mérések azt jelzik, hogy az RMDSZ magasan az öt százalék fölötti eredményt ért el, és sikerült biztosítania a magyarok arányos képviseletét a román törvényhozásban. Az MTI kérdésére elmondta, a csökkenési spirál visszafordítása nem tulajdonítható egyetlen dolognak. "Az elmúlt években igyekeztünk a döntéseinkkel a társadalmi elvárásokra válaszolni. Akkor is, amikor az összefogásról volt szó, akkor is amikor az újításokról volt szó, amikor egy hiteles megvalósítható programról volt szó, akkor is, amikor a belső szolidaritást kellett erősíteni"- fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Szakértő: nagyon jól szerepelt az RMDSZ

A nem végleges adatok alapján nagyon jól szerepelt a romániai választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Az elemző szerint a magyar párt a 2000-es évek elején szerepelt ennyire jól a választásokon, így kijelenthető, hogy a magyar képviselet a parlamentben akkora lesz, mint a magyarok aránya Románia polgárai között, vagyis 6-6,5 százalék.

Felidézte, hogy délelőtt még alacsony volt a magyarlakta területeken a választási részvétel, de ez délutánra megfordult.

Láthatólag sikeres volt az egységes magyar lista kampánya, már a júniusi önkormányzati választásoknál látni lehetett, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan párt, amelyik képes megszólítani a magyarokat és aktivizálni őket - fűzte hozzá.

Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6 százalék körüli támogatottsággal juthat be a bukaresti törvényhozásba a vasárnap este közzétett első becslések szerint.

Romániában két szociológiai intézetet akkreditált a központi választási bizottság, hogy az urnáktól távozók nyilatkozatai alapján felmérést készítsen.

Az IRES közvélemény-kutató cég exit pollja szerint a PSD 45,9, szabadelvű szövetségese, az ALDE pedig 6,3 százalékos támogatást szerzett, míg a jobboldalon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20,8, az idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 9,2 százalékot ért el. A Traian Basescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártot (PMP) az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt, 4,6 százalékon mérték.

Az adatsor az urnazárás előtt egy órával érvényes becslést mutatja. Az IRES szerint a hibahatár 1,6 százalékos.

A Curs-Avangarde exit polljában a PSD-t 45,5, a PNL-t 21,7, az USR-t 8,5, az RMDSZ-t pedig 6 százalékkal mérték. Ebben a becslésben a PMP is bejut a parlamentbe 6 százalékkal.