Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A halálbüntetés visszaállítását követelték a törökországi robbantás helyszínén

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Autóba rejtett pokolgép robbant szombat reggel egy hétvégi kimenőn tartózkodó katonákat is szállító autóbusz mellett a Törökország középső részén található Kayseriben, a helyi egyetemnél. A detonációban 14 katona meghalt, 56 megsebesült, közülük négyen súlyos állapotban vannak. A Kayseriben tartózkodó Süleyman Soylu belügyminiszter elmondta, hogy az esettel kapcsolatban hét embert már őrizetbe vettek, további ötöt pedig keresnek. Soylu mellett Fikri Isik védelmi miniszter, Recep Akdag egészségügyi miniszter és Selami Altinok országos rendőrfőkapitány is a helyszínről koordinálta a munkálatokat.

A Dogan török hírügynökség szemtanúk beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy a robbanószerrel megrakott autó balról közelítette meg a buszt, amely épp a megállóban állt. A gépkocsi megsemmisült, a busz teljesen kiégett. Az autót a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Sanliurfa városból lopták el pénteken, majd hamis rendszámot szereltek rá. A buszban tartózkodó katonák civil ruhában voltak.

Binali Yildirim kormányfő közölte, hogy a támadás öngyilkos merénylet volt. A dél-törökországi Kahramanmarasban tartott beszédében hangsúlyozta: nem szerez örömet a terroristáknak, nem változtatja meg a szombati programját, és hivatalosan is megnyitja azt a 25 ezer szíriai menekült befogadására képes korszerű konténervárost, amelyet a korábbi sátortábor felszámolását követően építettek.

Recep Tayyip Erdogan török elnök írásos nyilatkozatában azt a terrorszervezetnek nyilvánított, szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) tette felelőssé a merényletért, amely 1984 óta fegyveres felkelést folytat Törökországban. Erdogan úgy fogalmazott, hogy a terrortámadások nemcsak a török biztonsági erők, hanem az ország teljes lakossága ellen irányulnak. Rávilágított: a történtek nem kezelhetők függetlenül a szíriai, az iraki eseményektől, valamint a török gazdaságban tapasztalható ingadozástól sem.

Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes az NTV hírtelevíziónak adott interjújában rámutatott: a Kayseriben talált robbanószer hasonló ahhoz, amelyet múlt szombaton Isztambulban használtak. Ő szintén a PKK-t vádolta a merényletért. Kiemelte: ezeket az anyagokat nem kapni bevásárlóközpontokban vagy a piacon, viszont több ország haderejének leltárában szerepelnek. A hatóságok a támadás mögött logisztikai, titkosszolgálati és politikai támogatást látnak - hívta fel a figyelmet.

Hulusi Akar vezérkari főnök az Anadolu török állami hírügynökségnek azt mondta, hogy mind belföldön, mind külföldön az utolsó terrorista "hatástalanításáig" folytatják a küzdelmet.

Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége Twitter-üzenetben ítélte el a merényletet. "Ilyen aljas támadásra nincs mentség" - írta a külképviselet.

A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), amelyet a kormány a PKK politikai szárnyának tart, közleményében határozottan elítélte a merényletet. A HDP egyúttal arra figyelmeztetett, hogy már nem elég csak elítélni a terrortámadásokat, összefogásra van szükség.

A robbantás után Kayseriben nagyjából 1000 ember vonult a HDP székházához és halálbüntetést követelve kövekkel dobálták meg azt. Az Ihlas török hírügynökség beszámolója alapján egy csoport berontott az épületbe, miután a rendőrök sem tudták megfékezni őket. Kitörték az ablakokat, majd televíziókat, számítógépeket, székeket és szórólapokat dobáltak ki az utcára, ahol a tömeg felgyújtotta azokat. Néhányan később a helyszínre érkező tűzoltóautóra másztak, leszedték a székházról a HDP-zászlót és a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) zászlaját tűzték a helyére.

A török kormány átmeneti és részleges hírzárlatot rendelt el az esettel kapcsolatban a közrend érdekére és nemzetbiztonsági megfontolásra hivatkozva. A hatóságok arra utasítják a sajtót, hogy tartózkodjon minden olyan részlet közlésétől, amely "pánikot kelthet a lakosságban, és amely terrorista szervezetek céljait szolgálhatja".

Múlt szombaton az isztambuli Besiktas labdarúgó klub stadionja közelében a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) szélsőséges terrorszervezet két öngyilkos merénylője felrobbantotta magát a készenléti rendőrség egységei mellett. Az esetben 44 ember meghalt, köztük 37 rendőr és 7 civil.

A Kayseriben állomásozó kommandósok aktív szerepet játszanak a Délkelet-Törökországban zajló PKK-ellenes katonai beavatkozásnál. Az utóbbi öt hónapban 710 lázadóval végeztek, és 50 óvóhelyet semmisítettek meg.

Idén szeptember 11. óta a belügyi tárca számos, főként kurdok lakta kelet- és délkelet-törökországi önkormányzat választott kurdbarát elöljáróját eltávolította pozíciójából, és a saját emberét ültette a helyébe. Miután május 20-án a török törvényhozás elfogadta a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését, november elején előzetes letartóztatásba helyezték a HDP több képviselőjével együtt a párt két társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t is.

A Kayseri fölötti Erciyes-hegyen található Törökország egyik legnépszerűbb síparadicsoma.