Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így néz ki a berlini merénylő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megtalálták a hétfői berlini gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjének egy igazolványát, a kamion vezetőfülkéjében fellelt dokumentum szerint az elkövető tunéziai állampolgár lehet, aki ellen rövidesen országos körözést adhatnak ki - jelentette szerdán a Der Spiegel.

A német magazin hírportálján közölt értesülés szerint egy Anis A. névre kiállított igazolványt találtak, amely tanúsítja, hogy az illető az úgynevezett befogadott menedékjogi státussal rendelkezik. A papírjait az Észak-Rajna-vesztfáliai Kleve városában állították ki.

Az igazolvány szerint Anis A. 1992-ben született Tataouine városában. A Der Spiegel szerint a nyomozók kezdeményezték a szövetségi legfőbb ügyészségnél, hogy rendelje el a férfi országos körözését.

A Bild képet is közölt a férfiról, ezt ide kattintva lehet megtekinteni.

A férfi ellen testi sértés miatt folyt korábban eljárás, de még nem emeltek ellene vádat.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság úgy tudja, hogy a támadó megsebesülhetett, ezért a rendőrök megkezdték valamennyi berlini és Brandenburg tartományi kórház átkutatását.