Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nógrádi György: ma már sehol sincs százszázalékos biztonság

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Németországban csak a közelmúltban egységesítették a tartományok nyilvántartásait, így fordulhatott elő, hogy a hétfői berlini kamionos támadás feltételezett elkövetőjének több személyazonossága is van - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

A hétfő berlini merénylet elkövetésével gyanúsított Anis Amrinak Németországban legalább négy személyazonossággal rendelkezett, ez pedig Nógrádi György szerint azért fordulhatott elő, mert néhány hónappal ezelőttig csak tartományi nyilvántartási rendszer volt, és sok bevándorló tartományonként más nevet és származási országot diktált be, és ennek megfelelően kapott papírokat. Szélsőséges esetben akár elképzelhető az is, hogy ugyanaz az ember több mint tíz tartományban is bejelentkezett.

"Most már összekapcsolták a nyilvántartásokat, de még mindig mindennapos gyakorlat, hogy két-három tartózkodási engedélye van  egy-egy bevándorlónak. Ezt a gyakorlatot most próbálják felszámolni a német hatóságok, de ez a tunéziai fiatal esetében nem sikerült" - mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Nógrádi György szerint az egész európai rendszer túl bürokratikus és rossz. A bevándorlók kiutasításhoz az is szükséges, hogy a származási országa dokumentumokat adjon át. Anis Amri menedékjogi kérelmét júniusban elutasították, és azért nem tudták hazatoloncolni, mert nem voltak papírjai, a tunéziai hatóságok pedig sokáig vitatták, hogy az észak-afrikai ország állampolgára, és nem akarták pótolni az iratokat. Új útlevele már csak a berlini merénylet után, szerdán érkezett meg a német hatóságokhoz.

Egyelőre az is kérdéses Nógrádi György szerint, hogy készakarva hagyta ott az elkövető a kamionban a papírjait, vagy pedig valaki csak erre a tunéziai férfira akarta terelni a gyanút.

"Rendkívül érdekes, hogy az Iszlám Állam sokáig nem jelentkezett, csak akkor, amikor már biztosan sikeres volt a merénylet. PR-t csinálnak, és ennek a PR-nek a nyugati világ felül - mondta a szakértő, de közben figyeli a német belügyminiszter nyilatkozatait, és minden alkalommal elmondja, ne kérdezzék, hogy ki az elkövető, hogy nyomon vannak, ötszáz bejelentést ellenőriznek. -Nem tudják, hogy ki az elkövető, lehet, hogy ez a tunéziai fiú, de lehet, hogy tudatosan hagyták ott a papírjait, hogy félrevezessék a német rendőrséget."

A biztonsági intézkedésekről úgy nyilatkozott, ekkora méretű karácsonyi vásárokat lehetetlen ezeket ellenőrizni, képtelenség annyi rendőrt odaküldeni, hogy ekkora területet tudjanak biztosítani.

"Most megerősítik a németországi vásárok rendőri biztosítását, betonelemeket telepítenek, hogy megelőzzenek egy hasonló terrorakciót - mondta -, de tudomásul kell venni, ma már százszázalékos biztonság sehol a világon nincs."