Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Menekülő civilek megölésével vádolják az Iszlám Államot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A török hadsereg azzal vádolta meg hétfőn az Iszlám Állam dzsihadista fegyvereseit, hogy legalább harminc civilt meggyilkoltak észak-szíriai fellegvárukban, al-Bábban.

A török vezérkar közleményében, amelyet az Anadolu állami hírügynökség idézett, arról számolt be, hogy előző nap az IÁ egy támadásban legalább harminc, a városból menekülni próbáló embert ölt meg. Az értesülést független forrásból nem sikerült megerősíteni.

A szíriai felkelők a török hadsereg támogatásával már hetek óta igyekeznek elfoglalni al-Báb városát.

A dzsihadisták szerdán 16 török katonát öltek meg. Ez volt a legsúlyosabb katonai veszteség azóta, hogy tavaly augusztusban a török hadsereg Szíria északi részén hadműveletet indított az IÁ és a kurdok fegyveres csoportjai ellen.

A török hatóságok egy másik műveletben a múlt héten 1682 embert előállítottak és kihallgattak, 516 másikat pedig őrizetbe vettek fegyveres csoportokhoz fűződő kapcsolataik miatt.

Az emberek többségét azzal gyanúsítják, hogy szálak fűzik őket az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török muzulmán hitszónokhoz, akit a júliusi puccskísérlet kitervelésével vádol Recep Tayyip Erdogan elnök. A kormány állítása szerint Gülen mozgalma állhat az ankarai orosz nagykövet meggyilkolása mögött is. Mások azért kerültek a hatósági őrizetbe, mert feltehetően az Iszlám Állam és a kurdok fegyveres csoportjaihoz tartoznak.