Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nyomorúságos körülmények között halt meg a náci háborús bűnös

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Betegen, nyomorúságos körülmények között, hosszú ideig egy damaszkuszi ház pincében fogva tartva halt meg Alois Brunner náci háborús bűnös, akinek utolsó éveiről a szíriai titkosszolgálat korábbi tagjai osztottak meg eddig ismeretlen részleteket egy francia lappal.

A XXI magazin szerdán megjelent száma szerint az osztrák SS-tiszt 2001 decemberében, 89 éves korában halt meg. Korábban Serge Klarsfeld jogász-történész és nácivadász 1992-re, a bécsi Simon Wiesenthal Központ pedig 2010-re tette a halálának évét.

A cikk szerint a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmann helyettese és a drancy gyűjtőtábor vezetője "sokat szenvedett és sírt". Mosakodni nem engedték, enni katonai fejadagot kapott - pocsék ételt -, valamint egy tojást vagy egy szem krumplit - mondta őreinek egyike. (Az Omar néven nyilatkozó férfi és két társa közül csak egyikük, a manapság menekültként Jordániában élő Abu Jaman vállalta a valódi nevét.)

Állítják, hogy Alois Brunner az utolsó leheletéig fanatikus náci maradt és gyűlölte a zsidókat.

A Simon Wiesenthal Központ szerint az osztrák százados csaknem 130 ezer osztrák, görög, francia és szlovák zsidó deportálásáért volt felelős. A második világháború után elkerülte a felelősségre vonást, hamis személyazonosságot vett fel. Két évig a Németországban állomásozó amerikai csapatoknak dolgozott, 1953-ban Egyiptomba, majd onnan Szíriába menekült, ahol az ottani vezetés védelmét élvezte. Állítólag tanácsadóként segítette a szíriai titkosrendőrséget, elsősorban a náci kihallgatási és kínzási technikákat adta tovább.

A semmiféle megbánást nem tanúsító háborús bűnös 1986-ban Damaszkuszban interjút adott a Kronen Zeitung című osztrák lap újságírójának, életének utolsó éveiről azonban nem sokat tudtak eddig.

A Wiesenthal-központ 2014-ben vette le a legkeresettebb náci háborús bűnösök listájáról Brunnert, miután a német hírszerzőktől úgy értesült, hogy az idős férfi meghalt a szíriai fővárosban és el is temették.

Németország, Ausztria és más országok állítólag követelték Brunner kiadását Szíriától. Franciaországban már 1954-ben távollétében halálra, 2001-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad állítólag többször is megpróbált végezni vele, úgy tudni, hogy Brunner ezen kísérletek közben elvesztette három ujját és egyik szemét.

A XXI magazin szerint az Abu Husszeinnek hívott egykori SS-tiszt 1989-től gyakorlatilag házi őrizetben élt a Damaszkusz diplomata negyedében lévő lakásában. Az 1990-es évek végén aztán "biztonsági megfontolásokból" a ház pincéjébe helyezték. "Miután becsukódott mögötte a helyiség ajtaja, soha nem nyílt ki többé" - mondta Omar a lapnak. Az egykori őr szerint Brunnert a halála után a legnagyobb titokban, muszlim szertartás szerint földelték el a damaszkuszi al-Afif temetőben.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett Serge Klarsfeld "nagyon hitelesnek" tartja a magazin cikkét. "Örömmel értesültünk róla, hogy inkább rossz, mint jó sora volt" - mondta. Egy olyan diktatúrában, mint a szíriai, Brunner "érinthetetlennek" számított, "mindaddig, míg a diktátor meg nem akart szabadulni tőle" - utalt a közel-keleti országot évtizedeken át vezető Háfez al-Aszad és fia, Bassár uralmára.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Hajóutak

Varázslatos gyöngyszemek az azúrkék tengerben, vagy Guadeloupe-tól Savonáig.