Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szijjártó: Magyarország nem tesz különbséget az emberek között vallási alapon - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyének megoldását ígérte a legnagyobb román kormánypárt elnöke. Az egészségügyre fordítaná a kormányzati plakátkampányra költött pénzt az MSZP.

Magyarország nem tesz különbséget az emberek között vallási alapon - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjúban kiemelte: az ország 800 millió eurót költött arra, hogy a déli határkerítéssel egész Európát megvédje. Hangsúlyozta: úgy igazságos, hogy a költségekhez az európai közösség is hozzájáruljon. Szijjártó Péter megismételte azt a magyar álláspontot is, hogy veszélyes és rossz volt az Európai Unió döntése a menekültek kötelező elosztásáról.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyének megoldását ígérte a legnagyobb román kormánypárt elnöke a magyar kormányfőnek. Liviu Dragnea az egyik közösségi oldalon közölte: a kérdésről telefonon egyeztetett Orbán Viktorral, aki jelezte: a magyar tannyelvű iskola helyzetének rendezése esetén Budapest ismét támogatni fogja Románia felvételét az OECD-be.

Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást - közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Soltész Miklós az utolsó turnusban Magyarországon nyaraló ukrán gyermekcsoport búcsúztatásakor kifejtette: Magyarország és a magyar kormány minden segítséget megad Ukrajnának az uniós integrációban.

Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A politikus a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 3 évtizedes fennállása alkalmából rendezett ünnepségen megerősítette: a kormány az európai szinten is jelentkező demográfiai válságot nem betelepítéssel, hanem a házasságkötések és a születések számának emelésével kívánja megoldani.

Az egészségügyre fordítaná a kormányzati plakátkampányra költött pénzt az MSZP. A szocialista párt közleménye szerint 32 ezer ember halála lett volna elkerülhető, ha megfelelően működne az egészségügy. Az ellenzéki párt úgy véli: a kórházak adóssága túllépte a kezelhető szintet, az orvoshiány miatt kórházi osztályokat zárnak be, nincsenek megfelelő felszerelések, az idősek pedig nem juthatnak hozzá életmentő gyógyszerekhez.

A legfőbb ügyész és az ügyészség teljes vezetésének visszahívását követeli a kormánypártoktól az LMP. Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta: sajtóhírek szerint az azerbajdzsáni miniszterelnök-helyettes fia több mint 7 millió dollárt egy magyarországi bankszámlára, mielőtt Magyarország kiadta az azeri baltás gyilkost. Hozzátette: az LMP kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész azt válaszolta, hogy nem indult hatósági eljárás az ügyben. Demeter Márta szerint ha a legfőbb ügyész valóban nem tud a történtekről, az az alkalmatlanságát, ha pedig tudott, akkor büntetőjogi felelősségét veti fel.

Kidolgozta a választási rendszer reformját a Közös Ország Mozgalom vezetésével 8 ellenzéki párt - jelentette be az ATV-ben a mozgalom vezetője. Gulyás Márton azt mondta: békés polgári engedetlenségi akció kezdődik, ha a Fidesz nem módosítja ennek alapján a választási törvényt.

Diplomás bérminimumot sürget a jövő évtől a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. Az érdekképviselet elképzelése szerint a diplomás bérminimum a felsőfokú végzettséget, szakképesítést igénylő munkakört betöltők számára lenne kötelező, mértéke pedig a mindenkori szakmunkás bérminimumnál 35 százalékkal lenne magasabb.

Spanyolországban a központi kormányzat vette át a katalán rendőrség irányítását a közelgő függetlenségi népszavazás előtt. A spanyol kormány és igazságügy számos intézkedéssel próbálja elejét venni az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi referendumnak, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.

Erős utórengés rázta meg Mexikót. A Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földmozgás középpontja az ország déli részén volt. A természeti jelenséget Mexikóvárosban is érzékelték, ahol megszólaltak a szirénák, a lakosok az utcákra menekültek, és a mentőalakulatok is megszakították a keddi, pusztító földrengés romjainak átkutatását. A fővárosban két ember vesztette életét az ijedség okozta szívrohamban.