Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mi lesz az iráni egyezmény sorsa?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nincs teljes egyetértés a washingtoni kormányban az iráni atommegállapodásról. Miközben a külügyminiszter az alku fennmaradását az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekének tartja, az ENSZ-nagykövet szerint a felmondást akár jó lépés is lehet.

Washington egyelőre nem mondja fel az Iránnal kötött többhatalmi egyezményt – mondta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az NBC televíziónak nyilatkozva.

"Úgy gondolom, hogy egyelőre maradunk az egyezmény mellett, mert azt reméljük, hogy így javíthatunk a helyzeten. És pontosan ez a célunk" – fogalmazott, jelezve, nem csinálhatnak úgy, mintha Teherán teljesíteni a kitűzött célokat, elmondása szerint ezért jelentette be pénteken Donald Trump elnök, hogy nem írja alá a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja az atomalkut.

„Le kell térnünk arról az útról, amin több erőszak, több terror vár minket, és Irán valós nukleáris fenyegetése. Ezért utasítom arra a kormányzatot, hogy működjön szorosan együtt a Kongresszussal és szövetségeseinkkel, hogy javítsák ki a megállapodás számos komoly hibáját, hogy az iráni rezsim soha több ne fenyegethesse a világot nukleáris fegyverekkel” - mondta Donald Trump, aki egyben új gazdasági szankciókat is kilátásba helyezett Iránnal szemben. Amennyiben ezt a törvényhozás nem támogatja, az elnök a többhatalmi megállapodás felmondását ígérte.

A Politico című lap értesülései szerint Rex Tillerson külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter ellenezte, hogy Trump ne írja alá az igazolást, de Nikki Haley ENSZ-nagykövet támogatta azt. Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója a CNN hírtelevízióban arról beszélt: egyetért James Mattis védelmi miniszterrel abban, hogy a kongresszusnak nem kellene azonnal új szankciókat kiszabnia Iránra. A külügyminiszter szerint a megállapodás életben tartása az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke.

A CBS televíziónak nyilatkozva Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter azt mondta,

Donald Trump döntésével "mélyíti a bizalmatlanságot".

"Ezek után senki sem fog megbízni az Egyesült Államokban, mert minden megállapodás csak az aktuális elnök ciklusa végéig tekinthető biztosnak. A Trump adminisztrációt a nagy visszavonások kormányaként emlegetik, hiszen folyamatosan a kilépésekről beszélnek” - fogalmazott az iráni diplomácia vezetője.