Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tajani: Katalónia egyedül lesz

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A katalán regionális parlament szavazást tarthat Katalónia függetlenségének kinyilvánításáról, ha a madridi központi kormány "továbbra is akadályozza a párbeszédet, és folytatja az elnyomást" - írta csütörtökön Mariano Rajoy spanyol miniszterelnöknek Carles Puigdemont katalán elnök. A spanyol kormány ugyanakkor hangsúlyozta: folytatja az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárásokat, hogy helyreállítsa a törvényességet Katalóniában".

Puigdemont néhány perccel azelőtt hozta nyilvánosságra a levelet, hogy tíz órakor lejárt a Madrid által megszabott határideje annak, hogy a katalán vezető vonja vissza előző heti nyilatkozatát, melyben meglehetősen kétértelműen beszélt arról, hogy Katalónia elszakad-e Spanyolországtól. Puigdemont akkor azt mondta, az október 1-jei népszavazással Katalónia elnyerte a jogot, hogy függetlenné váljon. Katalán képviselők aláírták Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, amelynek végrehajtását azonban Puigdemont felfüggesztette, és párbeszédet szorgalmazott Madriddal.

Két nap maradt

A spanyol kormány szombaton összeül, és megvitatja a spanyol alkotmány 155. cikkének életbe léptetését,

amellyel szükség esetén elvonhatják a katalán regionális hatóságok jogköreit. Madrid szerint a katalán elnök nem tett eleget a felszólításnak, hogy tisztázza, kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét, és, hogy állítsa helyre az alkotmányos rendet Katalóniában, ezért Madrid az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárást folytatja - jelentette be Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő csütörtökön.

"A spanyol kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy mielőbb visszaállítsa a törvényességet és az alkotmányos rendet, hogy helyreállítsa a békés együttélést a polgárok között, és megfékezze a gazdaság romlását, amit a jogbizonytalanság okoz" - hangsúlyozta a spanyol kormányszóvivő.

Tajani: egyedül lesznek

Európában senki sem fogja támogatni Katalónia függetlenségét - jelentette ki az Európai Parlament elnöke a spanyol Cope rádiónak nyilatkozva csütörtökön.

"Egyedül lesznek, senki sem fogja támogatni a katalán kormányt ebben az irányban" -

fogalmazott Antonio Tajani hangsúlyozva, hogy Európa a párbeszéd mellett van, de Katalónia ügyét "spanyol problémának" tekintik.

Véleménye szerint a spanyol jogi és alkotmányos keretek között kell keresni a megoldást.

  • A katalán autonóm területen azért erősödtek meg a függetlenségi törekvések, mert az ottaniak megelégelték, hogy a régió a 2008-as válság óta nagyon sokat tett az ország gazdaságának fellendítésében, de befizetett pénzükből semmit sem látnak viszont. 2011-ben például 8,5 millió euróval többet fizettek be az államkasszába, mint amennyit kaptak onnan.
  • A spanyol kormány valószínűleg azért nem akar tárgyalni a katalánokkal, mert egyrészt ők diktálnak, másrészt nem biztos, hogy nem maradnának alul a katalánok érveivel szemben.

A népszavazás

Katalóniában október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, és azóta alkotmányellenessége miatt meg is semmisítette az erről szóló jogszabályt.

A referendum a spanyol rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt.

Az előzetes eredmények szerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a népszavazáson, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió ember támogatta az elszakadást Spanyolországtól.