Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Budapesti reakció Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos bejelentésére

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) reménykedik abban, hogy Jeruzsálem minden közösség számára a vallási béke fővárosává válik.

A Mazsihisz a honlapjára feltett, az MTI-hez is eljuttatott közleményében arra reagálva közölte ezt, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán Washingtonban bejelentette: az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.

A Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Frölich Róbert országos főrabbi által aláírt állásfoglalásban arra hívták fel a figyelmet, hogy a világ zsidóságának szívében Jeruzsálem mindig központi helyet foglalt el. Mint írták, a két szentély pusztulása óta eltelt évezredek alatt "szüntelenül fohászkodtunk a városért", és ez így lesz azután is, hogy Jeruzsálemet hivatalosan is a zsidó állam fővárosának tekinti az Egyesült Államok.

Emlékeztettek: amikor idén júniusban Benjámin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatást tett a Dohány utcai zsinagógában, kifejezték azon óhajukat, hogy Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet.

Úgy fogalmaztak: "reménykedünk benne, hogy Jeruzsálem minden közösség számára a vallási béke fővárosává válik".

A nemzetközi reakciókról szóló összefoglalót itt olvashatja.