Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Válságban a magyar mozik

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Majdnem ötödével esett vissza a magyarországi mozik forgalma, így 10 millió alá esett a látogatottság januártól október végéig - írja a Világgazdaság.

A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint ezzel számottevően visszaestek a mozik bevételei is: 2004 első 10 hónapjában 9,24 milliárd forint folyt be a kasszájukba, idén viszont a 9,67 millió néző csak 7,74 milliárd forint bevételt hozott.

Bálint Péter, a UIP Dunafilm igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a hátralévő időszakban még jelentősen változhat a helyzet, miután olyan produkciók kerültek a mozikba, mint a Harry Potter vagy a King Kong. A szakember véleménye szerint e filmek kapcsán a december legalább olyan erős lehet, mint az elmúlt három hónap együttesen.

A Harry Potter valóban nagy lendülettel kezdett a hazai mozikban, összes nézőszáma már 127,7 ezernél tart, a bevétel pedig túllépte a 122 millió forintot.

Szakértők szerint a mozik és filmforgalmazók helyzete a jövőben sem lesz könnyebb az internetről illegálisan letöltött filmek, a kalózkiadványok, valamint a hipermarketekben dömpingáron kínált DVD-k miatt.

Feldmájer Sándor, a Filmforgalmazók Egyesületének alelnöke úgy véli: ha a filmkínálat nem változik, illetve nem következik be valami forradalmi technológiai változás, akkor további csökkenés várható Magyarországon és az egész világ mozipiacán.