Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Alföldi a Bárka igazgatója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Alföldi Róbert a fővárosi Bárka Színház új igazgatója március elsejétől. Az ismert színész-rendező nyitott, népszerű és szerethető színházat kíván létrehozni.

A józsefvárosi képvielő testület egyhangúlag hozta meg döntését Alföldi Róbert kinevezéséről. A Bárka korábbi igazgatója, Csányi János tavaly december 31-ei hatállyal pénzügyi nehézségekre hivatkozva hagyta el a Bárkát.

Alföldi Róbertet pályáztatás nélkül választotta meg a testület. Józsefváros kultúráért felelős alpolgármestere szerint az egész színházi szakma tudott arról, hogy a Bárka Színház társulata a színész-rendezőt szeretné igazgatónak. Ezért merült fel a kérdés, hogy szükség van-e egy cinikus pályáztatási eljárásra a direktor megválasztásához – tette hozzá Jóvér Béláné alpolgármester.

Nyitott, népszerű és szerethető színházat kíván megvalósítani Alföldi Róbert, aki a jövő évadra vonatkozó újításait tavasszal ismerteti. Akkor derülhet ki, hogy miként változik a társulat összetétele és feladatköre, milyen darabok, milyen rendezőkkel kerülnek színpadra a Bárkában.

Az önkormányzat a színház fenntartására évente 60 millió forintot szán, amihez az elkövetkező években évi kétmillió forint jön még.