Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem lesz sártenger a Szigeten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Sártenger nem lesz, folyóvizes vécék és zuhanyzók azonban igen - ígéri a szerdán kezdődő Sziget Fesztivál főszervezője. Az esemény főszervezője az InfoRádiónak azt mondta, hogy az elmúlt hét esősebb időjárása után leszivattyúzták azokat a területeket, ahol megállt a víz. A sarat összeszedték és földet tettek a helyére.

Gerendai Károly elmondta, hogy járólapokkal lefedték a nem betonozott utakat és a színpadok előtti részeket is.


A Sziget Fesztivál főszervezője szerint látványosan javult a higiénia: idén már folyóvizes vécék és zuhanyzók is rendelkezésre állnak.


Jön a Franz Ferdinand, újra itt lesz a Prodigy


A nyitó napon fellép a Sex Pistols egyik alapítójának új zenekara, valamint a Quimby, a Therapy?, Robert Plant és a Franz Ferdinand is. Az elmúlt két évben egyre népszerűbbé vált együttes igen sikeres koncertet adott a Szigeten tavaly is.

Gerendai Károly bízik benne, hogy az utolsó nap programjában szereplő Prodigy-koncert nem marad el. Egy alkalommal ugyanis az utolsó pillanatban derült ki, hogy a brit csapat fellépése elmarad.

A Sziget Fesztivál főszervezője nem titkolta, hogy a kisebb botrány miatt megharagudtak az együttesre, ezért nem hívták újra a Prodigyt az idei évig.


A Scissor Sisters most pótol


Mindig megvan annak a lehetősége, hogy egy-két előadó lemondja fellépését, hiszen ilyen sok művész közül minden évben lehet olyan, aki lekési a repülőgépet, megbetegszik vagy baleset éri - tette hozzá Gerendai Károly.

A főszervező hozzátette, hogy a koncertjét lemondó előadónak vagy együttesnek vissza kell fizetnie a felvett előleget. A bíróságok ugyanakkor csak a számszerűsíthető kárt térítik meg, az egy koncertből fakadó kiesést pedig a Sziget Fesztivál esetében igen nehéz megállapítani.

Gerendai Károly beszélt arról is, hogy a fellépésüket végül lemondó csapatokat megpróbálják rábeszélni a pótlásra. Így van ez a Scissor Sisters esetében is. Az együttes két éve azért nem jött el a Szigetre, hogy a U2 előzenekaraként koncertezhessen, idén viszont az angol együttes kárpótolja rajongóit a fesztiválon.