Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hatvanéves a legendás zenész

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csütörtökön ünnepli hatvanadik születésnapját minden idők egyik legjobb blues- és rockgitárosa, Mick Taylor. A brit zenész közel öt évig volt a Rolling Stones tagja, ezen idő alatt készítette el az együttes zeneileg talán legjobban sikerült lemezeit. Mick Taylor játszott a brit blueslegenda, John Mayall zenekarában is, de turnézott Bob Dylannel is.

Mick Taylor Welwyn Garden Cityben született 1948. január 17-én. Kilencéves korában kezdett gitározni, tizenöt évesen szülővárosának egyik bandájában játszott.

Kamaszként szeretett bele a blueszenébe, elsősorban Muddy Waters és B. B. King inspirálta. Első komolyabb együttese a Gods volt, melyben együtt játszott Ken Hensley-vel, a Uriah Heep majdani tagjával és John Glasock-kal, aki később a Jethro Tull basszusgitárosa lett.

Az áttörést azt hozta meg Mick Taylornak, hogy egy alkalommal Eric Clapton helyett kellett játszania John Mayall híres Bluesbreakersében.

A brit blues fejedelme ezt követően 1967-ben állandó tagságot ajánlott neki és a gitáros szerepelt is a Crusade című korai lemezen, majd közreműködött az 1968-as Bare Wires és a Blues From Laurel Canyon című albumokon, majd - immár a Rolling Stones tagjaként - a Back To The Roots című Mayall-korongon is.

Amikor Brian Jones kiszállt a Rolling Stonesból, ő állt a helyére, mert a rockzenében is ki akarta magát próbálni. A Hyde Parkban 1969. július 5-én állt először színpadra Jaggerékkel. A következő négy és fél év a Rolling Stones életének talán legsikeresebb időszaka volt, zeneileg mindenképpen.

{{video:http://youtube.com/v/IyuGX64zRkc}}

Ekkor készültek el a rocktörténelem olyan nagyhatású albumai, mint a Sticky Fingers, az Exile on Main Street, a Goats Head Soup, valamint az It's Only Rock and Roll. Mick Taylor 1974 végén távozott a Rolling Stonesból, elsősorban zenei problémák miatt.

Ezt követően először Jack Bruce-szal és Carla Bleyjel társult, majd a Little Feattel zenélt. Sok más társulása volt az évek során, amelyek közül említést érdemel közös lemezfelvétele John Philipsszel, a Mamas and Papas korábbi vezetőjével.

A nyolcvanas években egy ideig Bob Dylannel koncertezett, majd a kilencvenes években ismét John Mayall látókörébe került: közreműködött Wake Up Call című lemezén, majd az ezredforduló után ismét készített lemezeket a blueskirályjal, fellépett John Mayall hetvenedik születésnapi koncertjén is.