Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Színészharc: Csányi Sándor Fenyő Iván ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kedd este 10 órától a Thália Színházban rendezik meg a TÁP Színház Nagy Színészversenyét. A versenyben indul többek között Jordán Adél, Kamarás Iván, Csányi Sándor, Fenyő Iván és Rezes Judit is - mondta el az InfoRádióban Kocsis Gergő színművész, az est házigazdája.

A nagy színészverseny tulajdonképpen ürügy arra, hogy számos színész jó értelemben véve bohóckodjon, remélhetőleg a közönség számára is élvezetesen - mondta el az InfoRádióban a TÁP Színház Nagy Színészversenyéről Kocsis Gergő színművész.

Az est házigazdája hangsúlyozta, hogy nem kell túl komolyan venni az esemény verseny-jellegét, hiszen ez csak egy forma. "Hogyan is lehetne a színjátszást mérhetően versenyeztetni?" - tette fel a kérdést Kocsis Gergő, aki szerint a kedd esti rendezvény inkább kísérlet.

A házigazda szerint a színészet különböző elemeiben mérik majd össze tudásukat a meghívott művészek. "Nincsenek kategóriák. Minden feladat más-más képességet próbál előhozni a versenyzőkből" - mondta Kocsis Gergő.

Lesz zsűri is, a nyertes jutalma pedig az ökölvívókéhoz hasonló vándoröv lesz. Kocsis Gergő emlékeztetett: tavaly novemberben már volt egy kisebb hasonló verseny, melyen akkor hármas holtverseny alakult ki.

Hanganyag: Sárközi Lóránt