Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az orosz maffia harcba száll az összevert tinédzser naplójáért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy erdélyi cigányprímásokról készült dokumentumfilm, egy tindézserkori terhesség Oscar-díjas története, és egy Londonban játszódó krimi is szerepel a holnapi mozibemutatók között.

Csütörtöktől játsszák a mozik Bereczki Csaba: Életek éneke című dokumentumfilmjét. Az idei Filmszemlén is vetített alkotás a 76 éves korában elhunyt Fodor Sándor Neti hegedűs temetésével kezdődik, amire közel s távolról érkeznek a gyászoló prímások. A film az erdélyi cigányzene jellegzetes alakjait és sokszínűségét saját környezetében kívánja bemutatni.

Kelemen László népzenész, a Hagyományok Háza igazgatója vezetésével a film betekintést enged abba, mit is jelent az erdélyi cigány közösségek számára a mindent átjáró muzsika, éppen ezért több kritikus is erdélyi Buena Vista Social Clubként jellemezte a filmet.

Gyilkos ígéretek
 
Szintén a héten mutatják be Naomi Watts, Viggo Mortensen és Vincent Cassel főszereplésével az Eastern Promises - Gyilkos ígéretek című filmet.

Miután egy londoni kórházban egy brutálisan összevert, ukrán tinédzser belehal a szülésbe, Anna, a szülészeten dolgozó nővér úgy dönt, hogy megkeresi a lány rokonait. A lánynál talált napló elvezeti egy orosz étteremhez, ott azonban a helyi maffia vezetői bármi áron vissza akarják szerezni a rájuk nézve terhelő erejű naplót.

A feszült tempójú, fordulatos thriller remek színészei közül Viggo Mortensent, az orosz maffia végrehajtóját, alakításáért többek között BAFTA, Arany Glóbusz és Oscar-díjra is jelölték.

Juno

A gyermekkori terhességet több humorral, mégis drámai eszközökkel mutatja be a hét harmadik premierje, a Juno. A címszereplő vidéki gimnazista lány épp csak ki akarta próbálni a szexet, ám egyből teherbe esett. Az abortusz helyett azonban inkább örökbe kívánja adni születendő gyermekét.

Miközben megtalálja az adoptáló szülőket és látszólag minden meg is oldódik, a kilenc hónap alatt Junónak mégis szembesülnie kell azzal, hogy kamaszkori élete már soha nem lesz a régi. A szívhez szóló filmet a női főszerepet játszó Ellen Page meggyőző alakítása mellett a forgatókönyvíró Diablo Cody alkotása teszi hitelessé, aki sztriptíztáncosnői karrierje után választotta az írást. Munkáját az idei Oscar-díj átadón a legjobb eredeti forgatókönyv díjával jutalmazták.

Ugyancsak a héten mutatják be a Függetlenség napját rendező Roland Emmerich kőkorszaki látványmoziját, a I.e. 10000-t, és a Christian Clavier és Daniel Auteuil főszereplésével készült francia kém-vígjátékot, Zűrös páros címmel.