Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Női sztárzenekart tervez az énekesnő: "Mi lennénk a legjobb banda a világon"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Női szupergroupot szeretne alakítani a Brit Award-győztes Adele, aki szerint ha Amy Winehouse, Katie Melua és Kate Nash csatlakozna hozzá, a világ legjobb együttesét alkotnák.

Meglepő ötlettel állt elő Adele, aki kizárólag női énekesekből álló szupergroupot hozna létre. A Brit Award-győztes énekesnő elképzelései szerint rajta kívül az együttes tagja lehetne Kate Nash, Amy Winehouse és Katie Melua.

Adele úgy véli, egy ilyen csapat a világ legtöbb nőjét képviselné. "Ha mi egy együttest alkotnánk, az minden idők legjobb bandája lenne" - jelentette ki az énekesnő.

"Nem félünk kiállni a véleményünk mellett, egyáltalán nem előírás, hogy csak napbarnított lábú, erotikus szájú, nagymellű szőkékből lehet női együttest csinálni" - tette hozzá harciasan a 19 éves énekesnő.

Az első hallásra inkább vágyálomnak, mint megvalósítható ötletnek tűnő elképzelésnek ugyanakkor ad némi alapot, hogy a felsorolt énekesnők mindegyike a neves londoni Előadóművészetek Iskolájába járt. Ha valaki mégsem vállalná, akkor a volt tanoncok közül felkérhetik még Leona Lewist, vagy a The Kook tagjait.

Ki kicsoda a tervezett sztárzenekarban?

Adele (Adele Laurie Blue Adkins, 1988. május 5.)

A még mindig csak 19 éves énekesnő főleg a jazz és a soul műfajokban aratott számottevő sikereket. Az énekesnőre saját bevallása szerint Etta James és Ella Fitzgerald művészete volt a legnagyobb hatással. Első dala, a Hometown Glory tavaly októberben jelent meg és nagy sikert aratott, elsősorban az interneten. Paul McCartney-val és Björkkel is lépett már fel közösen.

Kate Nash (Kate Marie Nash, 1987. július 6.)

Kate Nash egy évvel idősebb Adele-nél, de már komoly sikereket mondhat magáénak, hiszen Brit Awardot és az NME díját is elnyerte. Az indie popot és piano rockot játszó énekesnő legnagyobb sikere a brit slágerlista második helyéig jutó Foundations, bemutatkozó albuma, a Made of Bricks pedig egyenesen a csúcsra jutott, miközben platinalemez lett. Világszerte több mint egymillió példányt adtak el belőle.

{{video:http://youtube.com/v/orACIBjHuI4}}

Amy Winehouse (Amy Jade Winehouse, 1983. szeptember 14.)

Van-e ki e nevet nem ismeri? Napjaink egyik legcsillogóbb tehetsége, egyúttal zűrös magánélete miatt a bulvárlapok állandó szereplője. Első lemeze, a 2003-mas Frank meglehetősen jól fogyott Nagy-Britanniában, ám az igazi áttörést a 2006-os Back to Black hozta meg, amiért hat Grammy-díjra jelölték, amiből ötöt meg is kapott. "Természetesen" Brit Award-győztes is. A lemez csak az Egyesült Királyságban ötszörös platina lett, 2007 legnagyobb példányszámban elkelt lemeze és az iTunes listáját is vezette. A Time magazin szerint a Rehab 2007 legjobb dala volt. A soul, a jazz és a rhytm and blues az igazi erőssége. Eddig valamivel több mint 4 millió lemezt adott el.


Katie Melua (Ketevan Melua, 1984. szeptember 16.)

A Grúziában született énekesnő nyolcéves korában költözött szüleivel Észak-Írországba, majd hat évvel később Angliába. Első lemeze, a Call off the Search 2003 novemberében jelent meg, melyen két saját dalon kívül elsősorban feldolgozásokat adott elő. Az album elsöprő siker lett, 2004 januárjában a brit slágerlista élére került és a világ más országaiban is jól fogyott. Világszerte összesen hárommillió példányt adtak el belőle. Második lemeze, a Piece by Piece 2005 szeptemberében jelent meg és természetesen a brit slágerlista élén találta magát.

{{video:http://youtube.com/v/5DCacIEbAlM}}