Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Három milliárdot költenek el a Budapesti Tavaszi Fesztivál külföldi látogatói

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Leginkább a magánszektor támogatja a Budapesti Tavaszi Fesztivált, az állami szerepvállalás egyre kisebb - mondta Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Zimányi Zsófia arról is beszélt, hogy az állami támogatók tavaly a költségek 38 százalékát állták, míg a maradék 62 százalékot a rendezők gazdálkodták ki elsősorban szponzori pénzekből és kisebb részben jegybevételekből.

Az igazgató megjegyezte: a mostani gazdasági helyzetben nem valószínű, hogy emelhetnek a jegyek árán, így nagy szükségük van a támogató cégekre, amelyekkel az anyagiakon túl is szorosan együttműködnek.

Zimányi Zsófia elmondta, hogy az állami támogatók közül kiemelkedik az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, amely a Magyar Turizmus Zrt.-n keresztül biztosítja a forrásokat, a befektetés azonban bőségesen megtérül.

A nemzetközi hírű rendezvény turisztikai vonzereje még így is óriási: összességében mintegy 3 milliárd forintotot hagynak itt a külföldi látogatók - tette hozzá.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán