Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Budapesti utazást nyerhet a legszebb amerikai bajusz viselője

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Fesztiválzenekar szombati Carnegie Hall-beli koncertjével kezdődik meg hivatalosan a New York-i és washingtoni magyar kulturális évad, de New Yorkban a héten már több magyar vonatkozású kiállítás is látható. Az egész éven át tartó programsorozat keretében többek közt Kurtág György, Palya Bea, Nádas Péter és a Katona József Színház képviseli a kortárs magyar művészetet az Egyesült Államok keleti partján.

A tízhónapos rendezvénysorozaton fellépő több mint száz magyar művész New Yorkban többek között a Carnegie Hallban és a Lincoln Centerben, Washingtonban pedig a Kongresszusi Könyvtárban és a Kennedy Centerben is bemutatkozhat az amerikai közönség előtt.

Az évad koncepciójáról Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Intézet vezetője az InfoRádiónak elmondta: a program a kortárs modern művészeti irányzatokat kívánja bemutatni az Egyesült Államok keleti partján, miközben azok gyökereit, inspirációit is felvázolja az érdeklődők számára.

A közel százhúsz eseményből álló sorozat első eseményeként már január 16-án megnyílt a New York-i Fényképészeti Központban a Martin Munkácsi (Munkácsi Márton) korábban elveszettnek hitt fotóit bemutató kiállítás. Az 1896-ban Kolozsvárott született fotográfus 1934-től dolgozott New York-ban és a Haarper's Bazaar divatlap munkatársaként egyebek mellett Katharine Hepburnről, Leslie Howardról és Louis Armstrongról készített világhírű portrékat.

A hivatalos megnyitó napján, január 24-én két kiállítás is nyílik a New York-i Forbes Galériában. Az egyik dr. Gyugyi László Pittsburgh-ben élő magyar származású mérnök Zsolnay-kerámiákból álló exkluzív gyűjteményéből válogat, míg a másik Nancy Goodman Brinkernek, az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövetének magyar festők munkáiból álló gyűjteményét mutatja be. A tárlaton többek közt Moholy-Nagy László, Aba-Novák Vilmos és Gábor Jenő festményei is láthatók.

A Budapesti Fesztiválzenekar a Carnegie Hall-béli hangversenye az első fellépője abból a nyolcestés zenei sorozatból, amelyen többek között Palya Bea, Roby Lakatos és Eötvös Péter is fellépnek. Kurtag György az alkalomra komponált művével mutatkozik be a New York-i Közönség előtt.

Orsós László Jakab az InfoRádiónak elmondta, nem csak a "nyelv nélküli" művészeti eseményekre kívántak összpontosítani a rendezvények összeállításakor, így a PEN nemzetközi írószervezet konferenciájára Nádas Péter vezetésével egy hat fős, főként fiatal írókból álló delegáció látogat ki egy tíznapos, hetven eseményből álló rendezvénysorozatra, és a Katona József Színház magyarul - feliratozva - mutatja be New Yorkban Csehov: Ivanov című drámáját.

Az évad további részében többek között Tarr Béla rendez vetítéssorozat saját filmjeiből és fiatal magyar rendezők alkotásaiból, bemutatják Forgács Péter amerikai magyar emigránsokról készült Hunky Blues című dokumentumfilmjét, és külön rendezvények foglalkoznak majd a berlini fal leomlásához és a rendszerváltozáshoz köthető eseményekkel.

A szervezők a fajsúlyosabb programok mellett könnyedebb figyelemfelhívó rendezvényekkel is igyekeznek felkelteni a New York-iak érdeklődését: február 1-én két és fél hónapos bajusznövesztő versenyt indítanak Pompás bajusz! címmel, amelynek nyertese egy budapesti utazást nyerhet.