Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megkezdődött a 30. Kaláka Fesztivál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kaláka együttes koncertjével kezdődött meg csütörtökön a 30. Kaláka Fesztivál, a miskolci Városháza díszudvarán; a rendezvény névadója és házigazdája előtt fellépett a Kisharang együttes és a Számadó zenekar.

Harmincadszor várja az érdeklődőket Miskolcon és a Diósgyőri várban Közép-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválja, a Kaláka. A rendezvényen a tradicionális népzene mellett felcsendülnek az énekelt versek, a jazz, a folk-rock, a blues, a világzene, és valamennyi zenei irányzat, amelynek alapja a népzene. A fesztiválon eddig több mint háromezer előadó lépett fel a világ minden tájáról - ismertette korábban az MTI-vel Rosta Katalin programigazgató.

A július 9-én kezdődő és 13-ig tartó rendezvénysorozat fő helyszíne a Diósgyőri vár, de sok esemény van Miskolc belvárosának intézményeiben is, mint például a Városháza díszudvarán, az Európa Házban, a Csodamalom Bábszínházban, a belvárosi evangélikus templomban, a zsinagógában, vagy az Avasi Református Műemlék Templomban.

Az idei jubileumi fesztivál fellépői között szerepel egyebek mellett: Bognár Szilvia és zenekara, Borbély Mihály és a Balkán Jazz Project, a Budapest Klezmer Band, a Csík zenekar, az Esztenás és az EtnoRom együttes, Gryllus Vilmos, a Méta együttes, a Kisharang, a Napra zene-kar, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, Sebestyén Márta, a Sebő, illetve a Sirtos együttes, Szalonna és bandája, a Számadó zenekar, Szalóki Ági, a Szélkiáltók, a Téka együttes, a Vujicsics együttes és természetesen a Kaláka.

Ebben az évben kizárólag magyarországi előadókat hívtak meg, akik a folkzene minden területét képviselik. A fellépők gyakori vendégei a hazai és a külföldi koncerttermeknek, de így együtt talán még soha nem láthatta őket a közönség.

Az idei rendezvényen kettős jubileumot ünnepelnek, a rendezvény 30. és a házigazda Kaláka együttes 40. születésnapjáról is megemlékeznek.

A Kaláka tagjai művészeti és közművelődési tevékenységükért megkapták a Kossuth-díjat, a Prima Primissima-díjat, Miskolc megyei Jogú Város Pro Urbe-díját, valamint a Liszt Ferenc-díjat, és még számtalan elismerésben részesültek.