Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhunyt Matatek Judit

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Életének 33. évében elhunyt Matatek Judit. A Vakvagányok című Tímár Péter-filmből vált ismertté, de a Mosolyország Alapítvány munkatársaként sokat tett a fogyatékkal élők érdekében a társadalmi szemléletformálásért.

Matatek Juditot a 2001-es Tímár Péter-film, a Vakvagányok tette ismertté. 1976. február 25-én született Sümegen, látását egy rosszindulatú daganat miatt veszítette el négyéves korára, most egy szintén rosszindulatú daganatba halt bele - írja az Index.

Hatévesen került a Vakok Általános Iskolájába, ahol zongorázni és gitározni tanult, három évig futott, távolugrott, majd rendszeresen evezett is. A József Attila Gimnáziumba járt, érettségi után jogi egyetemre ment, de abbahagyta, és gyógymasszőrnek tanult. 2001-ben felvették az ELTE BTK történelem és kulturális antropológia szakára.

"Vívta a saját harcát az életben, hogy úgy élhessen, mint mások" - mondta az Indexnek Pataki Ági, aki együtt dolgozott Matatek Judittal a Mosolyország Alaptíványban.

Matatek Judit egy hónapja még nagyon bizakodott, de azt Pataki Ági sem tudja nem tudja, hogy tényleg jobban volt, vagy csak nem akart keserűséget okozni. Életében a fordulópontot Tímár Péter felkérése jelentette a Vakvagányok című filmbe, amiben Csiszár Jenő mellett szerepelt a vak színtársulatban. Legutóbb Bozsik Yvette táncművésszel dolgozott együtt.