Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Demis Roussos a Sportarénában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A világhírű görög énekes kilenc év után májusban új lemezzel tért vissza. Az album dalai mellett legnagyobb slágereit is előadja szeptember 29-én a Papp László Sportarénában.

A Demis címmel megjelent új lemezt fiatal zenészekkel készítette el a 63 éves előadóművész, a dalok azonban Roussos pályafutásának kezdeti éveit idézik, mikor Vangelisszel együtt zenélt az Aphrodite's Child együttes énekeseként és basszusgitárosaként.

Ugyanakkor Guba Gábor, a budapesti koncert szervezője az InfoRádiónak elmondta, hogy a koncerten csak néhány új dal szólal meg, a kétszer 45 percesre tervezett koncert anyagának nagy részét a régi nagy slágerek, többek között a Forever and Ever, a Velvet Morning, vagy a Fire and Ice adja, és szerepelnek a programban az Aphrodite's Child dalai is.

A görög szülőktől Egyiptomban született, de a 60-as évek első felében hazatelepült Demis Roussos 18 éves kora énekel. Kezdetben vendéglátó- és szórakozóhelyeken lépett fel, ekkoriban ismerkedett meg az Aphrodite's Child tagjaival.

Az 1967 és '72 között működött együttes mindössze három albumot jelentetett meg, ám a nemzetközi sikereket ezek alapozták meg. Az utolsó lemezük készítése idején az eltérő zenei elképzelések miatt egyre feszültebbé vált a viszony a zenekar tagjai között, ami végül az együttes feloszlásához vezetett, de ennek ellenére Demis Roussos és Vangelis a későbbiekben is dolgoztak együtt, többek között a Szárnyas fejvadászhoz készült, "Tales of Future" című dalon.

Roussos ezután szólókarrierbe kezdett, és folytatta sikereit, amelyet a nyolcvanas években túlsúlyosságából adódó problémák és depresszió szakított meg. A nehézségek leküzdése után zenéjében a népies hangzás helyét átvették az elektronikusabb hangszerelés.

Bár a előadói lendületéből és sármjából mit sem veszített, a 2000-es években ritkábban szerepelt a híradásokban. Az idén tavasszal megjelent albumával és őszi turnéjával azonban újra fel kívánja idézni közönségének a 60-as évek sikereit, azok számára is, akik akkoriban még nem ismerhették őt.