Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhunyt Kokas Ignác festőművész

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Életének 83. évében, négy hónapos betegség után szerdán a reggeli órákban elhunyt Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművész.

A családtól megtudta, a művész a betegsége ellenére a haláláig dolgozott - tudta meg az MTI a családjától.

Temetéséről később intézkednek. Kokas Ignácot az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.

Kokas Ignác 1926. március 4-én született a Fejér megyei Vál községben. Apját követve ő is asztalosnak készült, fiatalon verseket írt, a pápai tanítóképzőben fordult a képzőművészet felé. 1947-ben került Budapestre, a Dési Huber István Népi Kollégiumba, ahol összebarátkozott Nagy László költővel.

A Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél és Kmetty János tanítványa volt, 1952-ben nagy feltűnést keltett diplomamunkája, Az asztalos című festmény, amely nagy sikert aratott, meg is vásárolta a Magyar Nemzeti Galéria. Derkovits-ösztöndíjat kapott, sokat dolgozott a szabadban, akvarellt is festett. Később kollektív műterembe került, 1956-ban itt festette a Bányászt.

Apám, Este falun című képein még a zsánerszerű megközelítés dominál, később keményebb formák, feszesebb, nyersebb kompozíciók jelennek meg (Öregek háza, Orfeusz, A Nap háza). Az ,50-es évek végén nagy murális megbízatásokat kapott, Székesfehérvár és Oroszlány számára készített grafittói komoly kihívást jelentettek az addig csak vászonra festő művésznek.

Kokas Ignác a ,60-as évek közepén kezdte "zöld" képeit festeni, s bár ezek jelentős szakmai vagy közönségsikert nem arattak, úgy érezte, megtalálta igazi hangját. 1968-ban önálló anyaggal, húsz képpel szerepelt a velencei biennálén.

1969-től évente néhány hónapot töltött az Alcsút melletti Ginza-pusztán, itt születtek sajátos, a figuralitás és nonfiguralitás határán mozgó képei. Ugyanebben az évben műcsarnokbeli gyűjteményes tárlata elismerést hozott zöld képei számára is. A hetvenes évekre kiforrt stílusa, műveit szimbolikus jelei, színei, egységbe szerveződő motívumai, univerzális látásmódja tették egyénivé; későbbi tájképein látomások, fantázia, expresszivitás uralkodnak.

A művész 1972 és 1985 között tanított a Képzőművészeti Főiskolán, amelynek emeritus professzora lett, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Munkásságát két alkalommal is Munkácsy-díjjal ismerték el (1956, 1966), 1964-ben Egry József-díjat kapott, 1971-ben lett érdemes, 1978-ban kiváló művész. Több kiállítás nagydíját nyerte el, 1983-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1995-ben Vál díszpolgára lett, 2004-ben Prima-, 2005-ben Táncsics Mihály életműdíjat, 2006-ban Hazám-díjat kapott.

A 60-as években az újító, avantgárd művészek közé sorolták, s bár ő nem tartotta magát annak, nem tekinthető konzervatívnak sem. Nem tartozott sem az urbánus, sem a népies festők közé, közel jutott a szürrealizmushoz, de annak inkább csak eszközeit, nem világfelfogását vette át. "Rongyos festő", művei festői foltokból épülnek fel, nincs bennük konstruktív szabályszerűség, eszközei közt a kaparások, festékcuppantások széles ecsetvonásokkal elegyednek.

Alkotásaiban a fantázia és az érzelem is szerepet kap, tájképei kozmikus képzeteket keltenek. Az ember építette világ, a házak, hidak, kerítések, sírkövek romlásának és a nőtt természet diadalának kettőssége érzékelteti az élet dialektikus változásait, fél-absztrakt alkotásai elsüllyedt civilizációs emlékeket hordoznak. Humanizmusa, emberi harmóniája túlnyúlik a diszharmóniák feszítette világ képein. Szent György, miután legyőzte a sárkányt című képén egy antropomorf fatörzs s az azon éneklő madarak szólnak a győzelemről.

Hosszú ideig nem állított ki, 2000-ben Szolnokon volt tárlata, 80. születésnapja tiszteletére műveiből a Műcsarnokban tartottak gyűjteményes kiállítást, míg tavaly mások mellett az Újbuda Galériában állították ki képeit.