Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kálloy Molnár Péter: Annyiszor vagyok elmélyült és gondolkodó, mint humoros vagy frappáns

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A színházban az emberek, a dalaiban pedig a történetek foglalkoztatják Kálloy Molnár Péter színművészt, aki többek között Lóránt Attila természeti népeket bemutató fotográfiáihoz írt verseket. Az anyagból Ablak az égen címmel kötet, most pedig a Balassi Intézetben kiállítás született, amely hét év alatt, öt kontinens természeti népeinek közegében készített felvételeket és az általuk ihletett verseket mutatja be. A színművész az InfoRádiónak mesélt a Beugró című tévéműsor nyújtotta kihívásokról, a közelmúltban megjelent Pesti álom című lemezéről és színházi munkáiról.

Először jött az ötlet, hogy közösen csináljunk valamit, ebből lett a könyv, amelyben Lóránt Attila fotói és az én verseim teljesen egyenrangú társként egészítették ki egymást, és abból jött ez a kiállítás.

Hogyan dolgozott, mi adta az ihletet?

A képek, csakis a képek. Nézegettem a fotókat, nem tudva, hogy azok hol készültek; ezt direkt nem néztem meg,mert arra voltam kíváncsi, nekem mi jut eszembe róluk, és ez helyenként teljesen más volt, mint amiről a kép szól. Az érdekelt, nekem mit jelent, engem hová juttatott el gondolatilag.

A hallgatók leginkább a színházi, illetve filmes szerepeiből ismerhetik, holott négy verseskötete is megjelent. Mi az, ami a versírásban inspirálja, milyen hangulatban ír?

Ahhoz képest, hogy mondjuk a médiában általában melyik színészi oldalamat tették előtérbe, én azért jóval gondolkodóbb, belsőbb ember is vagyok. Legalább annyiszor vagyok elmélyült és gondolkodó, mint humoros vagy frappáns, így aztán nem ritka az a pillanat, amikor tollat ragadok és leírom a gondolataimat.

Többek között dalszövegeket is ír és dalokat is szerez. Nemrégiben jelent meg a Pesti álom című második albuma. Hogyan definiálná a zenei stílusát? Milyen dalok kerültek erre a lemezre?

Történetek vannak a lemezen, rájöttem ugyanis, hogy érdekelnek a történetek. Az emberek már régóta érdekelnek, hiszen ez a szakmám, akár a rendezést, akár a színészetet, akár a költészetet, akár a zenét nézzük. Ami a lemezt illeti, rettenetesen nehéz lenne definiálni, milyen a zenei stílusa, de ha egy szóban kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy igényesebb rock. Vannak rajta lírai dalok, humorosabb, kicsit franciás hangulatúak is, de semmiképpen sem színészlemez, hanem rock, pop-rock.

Hrutka Róberttel közösen készítették el a lemez zenei anyagát. Honnan ismerik egymást? Hogyan csiszolták össze egymás zenei stílusát?


Robi régóta nagy kedvencem zeneileg és emberileg is, tízen akárhány éve ismerkedtünk meg. Õ ugyanis filmzenéket, reklámzenéket is ír, és ennek kapcsán találkoztunk a stúdióban, aztán rendszeresen eljártam a koncertjeire; akkor még a Pénz zenekar tagja volt. Kialakult a kölcsönös szimpátia, a másik művészetének elismerése. Õk is nagyon szerették az első két kötetem verseit és kitalálták, hogy a koncertjükön mondjak verseket, ők pedig improvizálnának hozzá illő zenét.

Innen indult ez a barátság, és akkor megfogadtam, hogy ha valaha lemezt csinálok - és ez hál' Istennek most már a második -, akkor azt csakis Robival teszem. Õ hangszerelte a dalokat, és az ő zsenialitása nélkül közel sem lehetne ilyen színvonalú ez az album. Akik játszanak rajta, értelemszerűen Robi barátai: Galambos Zoltán, Giret Gábor, Borlai Gergő a doboknál, Fekete Kovács Kornél, Orosz Zoltán, Kalmos Felicián, tehát tényleg egy szenzációs csapat segített a lemez elkészítésében.

Mikor hallhatja a lemez anyagát a közönség élőben?

Nem akarjuk a dolgot elkapkodni, nagyon szép és különleges koncerttel akarunk a nézők elé állni, ezért a budapesti lemezbemutató február 21-én, a Millenárison lesz. Addig érlelgetjük, próbálgatjuk az anyagot az első lemez legjobb dalaival kiegészítve, és csupa-csupa meglepetés és különlegesség lesz ezen a koncerten, amelyet országos turné is követ, illetve megelőz majd. Jó néhány helyen tervezünk fellépni, de ez még szervezés alatt áll. A héten vették fel a Beugró című televíziós műsor következő epizódjait. Most már lassan két éve megy ez a műsor. Mennyi előkészületet igényel egy improvizáción alapuló, látszólag spontán előadás?

Mondhatnám, hogy semennyit, de ez nem igaz, mert nagyon komoly és színvonalas írói csapat van mellettünk, akik a szituációkat kitalálják, és nem könnyű a színészeket olyan helyzetbe hozni, amelyben jól érzik magukat és jól tudnak improvizálni; ez ugyanolyan fontos része ennek a műsornak, mint a mi szerepünk, csak éppen az van előtérben.

Ezenkívül tréningezünk, kurzusokon is részt veszünk, képezzük magunkat, és Kapitány Iván és Erdélyi Dani rendezőkkel karöltve folyamatosan új gyakorlatokat próbálunk ki és illesztünk be a műsorba, hogy a nézők is egyre többet és mást is kapjanak. Ha valami sikeres és jól megy, szeretik az emberek, az a lehető legnagyobb kötelezettséget is rója az emberre, mert mindig jobbat és jobbat kell nyújtani. Tehát sok-sok háttérmunka is van a Beugró mögött.

Verseket ír, zenét szerez, színházban rendez, több darabot is lefordított. Több mint tíz éve szabadúszóként dolgozik. Ez a kettő hogyan függ össze egymással? Nagyobb alkotói szabadságot tud magának ezáltal biztosítani?

Jelen pillanatban igen, nagyjából én állítom össze a napomat és a hetemet, a hónapomat és az évemet. Nyilvánvalóan a szabadúszásnak is megvannak a hátrányai. Sokszor bizony jó lenne egy társulathoz tartozni, annak az otthonossága sokszor hiányzik, de hála Istennek, azokban a társulatokban, ahol előfordulgatok, például a Budapesti Kamaraszínházban, nagyon jól érzem magam, és szinte úgy is tekintenek, mintha tag lennék. A beugrót is említhetném, ami tényleg olyan, mint egy mini társulat.

Több darabot is lefordított, többet rendezett, ezek közé tartozik a Shakespeare összes röviden, a Görögök összes regéi és cselekedetei, illetve rendezte a Három nővért, elkészítették tavaly a Csak azért is játékot Gáspár Andrással közösen. Színházban, rendezéseiben, illetve saját előadásaiban mi az, ami érdekli, mi az, ami foglalkoztatja?

Bármilyen furcsa, például az improvizáció. Nagyon szeretem az olyan darabokat, ahol némi kis lehetőség nyílik arra, hogy a színészek improvizálhassanak. Érdekel az ember és a viselkedése különböző helyzetekben, érdekelnek a klasszikusok mai megközelítésben, de nem erőltetetten, nem lila módon, nem belemagyarázva. Elsősorban Shakespeare-re gondolok, akinek a történetei megeshetnének ma is.

Dolgozik új rendezésen, van új színdarabterve?

Több dologról szó van, de egyik sincs még olyan stádiumban, hogy biztosra ígérhessem. Hála Istennek vannak felkéréseim, nem panaszkodhatok: hat darabban játszom egy hónapban 24-25 estén, plusz a koncertek, amelyek most már másfél-két éve rendszeresek Hrutka Robiék zenekarával, aztán most az új lemez, ez a kiállítás. Úgy terveztem, hogy idén ősszel ezekkel kell foglalkozom, de jövőre mindenképpen lesz majd új színházi előadás is.

Nagyon sokan az Ön hangján ismerik Jack Blacket, Martin Lawrence-et vagy Ben Stillert. Érez ezekkel a színészekkel valamilyen közösséget?

Nem igazán. Az alkatunk nyilván hasonló, de náluk sokkal-sokkal jobb színészeknek is kölcsönöztem a hangomat, akik talán nem annyira népszerűek, mint ők. Szeretem az említettek filmjeit is, de ezek többnyire egyszer megnézendő filmek. Õszintén rá tudok viszont csodálkozni a kiemelkedő színészi játékra. Például most a HBO-nak csináltunk egy szinkront, Juhász Anna rendezte. Ez egy holland film volt, Moszkva, Brüsszel a címe, és Bertran Ágival szinkronizáltuk. Két olyan csodálatos színész játszik benne, hogy már szinkronizálni is élmény volt, mert olyan a játékuk, amilyenre az ember szeretne képes lenni a valóságban.