Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Iglódi István rendezőként is játékos szellem volt\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Életének 66. évében elhunyt Iglódi István, a Magyar Színház igazgató-főrendezője, a Nemzeti Színház örökös tagja. A művészre emlékezve pályatársa, Csiszár Imre rendező azt mondta: tudott kísérletezni, de tisztában volt vele, hogy amire bemegy a közönség a színházba, akkor már kész produktumot kell a néző elé tárni

Iglódi István olyan színházi ember volt, aki egyszerre volt színész és rendező - mondta a 66. évében elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészről pályatársa, Csiszár Imre rendező. Hozzátette: Várkonyi Zoltán és Major Tamás futotta be hasonló módon pályáját a régi nagyok közül.

A rendező szerint Iglódi István a Karamazov testvérekben, Kafka Amerikájában és a Félkegyelmű című darabban is fantasztikus alakítást nyújtott. Első rendezése a Varsói melódia című darab volt, és rendezőként is játékos szellemként működött - mondta Csiszár Imre.

Rendezőként azt vallotta, amit Hevesi Sándor is megfogalmazott, vagyis a színész a szerepet játssza, a rendező a darabot - fejtette ki.

Színházvezetőként együtt tartotta és hitet adott a Magyar Színház társulatának, amikor "elvitték a feje fölül a Nemzeti Színház táblát" - közölte Csiszár Imre.

Iglódi István tudott kísérletezni, de tisztában volt vele, hogy mire bemegy a közönség a színházba, akkor már kész produktumot kell a néző elé tárni. Sajnos, ez ma már nem minden színházra jellemző - mondta a rendező.

Hanganyag: Szépvölgyi István