Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Esterházy Péter: Az egész ország kellemetlen és barátságtalan egy kicsit

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ahogy az egész ország kellemetlen és barátságtalan, úgy most Budapest is az - mondta az InfoRádiónak Esterházy Péter, akinek Demszky Gábor főpolgármester nemrég adta át a Budapest díszpolgára címet. A Kossuth-díjas író nemcsak a Budapesthez fűződő viszonyáról, de a közelmúltban bemutatott Harminchárom változat Haydn koponyára című színművéről is beszélt.
Demszky Gábor főpolgármester Budapest díszpolgára címmel tüntette ki. Mit jelent az ön számára ez a város, mi az, amit szeret benne, mi az, amit esetleg nem szeret vagy hiányol belőle?

Én tulajdonképpen nem vagyok igazi városi ember, mert úgy kezdtem az életemet, hogy kitelepítettek minket - ebből a szempontból egy falusi gyerek vagyok. Innen vannak az alapreflexeim. Azután Rómaifürdőn laktunk, ami szintén nem igazán város. Tehát én ezt a valóban város várost alig ismerem. Budapestről van persze egy elgondolásom, ami olyan, mint amilyen a díszpolgárság. A díszpolgárság is elvileg valamilyen nagyszerű dolog, mert számon tartják az embert. A városa számon tartja és értékeli azt, amit csinál. A város, amely a fejemben van, az inkább a történelmi város, meg amit olvas az ember: Krúdy és Lengyel Péter. Tulajdonképpen irodalmi város ez. A konkrét városról sok jót nem lehet most mondani. Az kellemetlen, de persze azt a kellemetlenséget is átveszi, ami az egész társadalomban van. Régebben, 1990 előtt is volt egy ilyen dühös viszonyom a városhoz, akkor ugye a "komcsik" miatt. Úgy tekintettem a városra, mint a diktatúra megjelenítője, ami igazságtalan a várossal szemben. Akik kicsit jobban vagy régebben élnek, azok még az ötvenes években is érezhettek valamit a város szépségéből vagy a levegőjéből. Én még az ünnepi alkalommal sem akarnék ez ügyben szépíteni, mert ritkán érzem a város szellemét vagy a szellemiségét akkor, hogyha mászkálok benne. Igaz, hogy többnyire nem mászkálok, mert otthon ülök a szobámban. Nem is használom nagyon a várost.

A gyerekeim jobban találnak helyeket, és keletkeznek is helyek. Van egy szellemi élessége is a városnak, ami jobb, mint Bécs, de amikor az ember Bécsbe kerül, akkor az mégiscsak kellemesebb. Ez a kispolgári nézőpont, hogy valami kellemes legyen, az számít. Az egész ország egy kicsit kellemetlen, barátságtalan, most a fővárosa is barátságtalan.

December 18-án mutatták be a Bárka Színházban Harminchárom változat Haydn koponyára című drámáját. Mivel győzte meg Seress Zoltán igazgató, hogy elvállalja ennek a drámának a megírását? Mi keltette fel a témában az érdeklődését?

Nem nagyon győzködtek. Elmesélték ezt a hihetetlen horrortörténetet, amit én nem ismertem, arról, hogy Haydn koponyáját néhány héttel a temetése után ellopták, és csak 1954-ben került elő. Ez egy nagyon furcsa történet, de erre még nem mondtam volna igent. Ki kellett találnom, hogy nekem ez fontos-e, és hogy miért fontos. Amikor úgy láttam, hogy ez a terep nekem jó valamire, akkor mondtam igent. Sokat dolgoztam és szenvedtem amiatt, hogy egy témához kellett ragaszkodnom. Általában az én munkáimnál vagy nincs téma, vagy ha van, akkor azt én szabom meg. Tehát ez egy nehéz, de jó munka volt számomra.

Számított az valamennyire, hogy a családja is kapcsolatban állt Haydnnal?

Nem. Egy mozzanat vagy egy pillanat volt, amikor erre gondoltam, és az jutott eszembe, hogy a darab címe csak az legyen, Haydn. Ezt mulatságosnak találtam volna, de ezzel nem lehet mit kezdeni, ez nem egy színpadi helyzet, és amennyiben valamilyen helyzet volt, azt én már a Harmonia Caelestisben kiéltem. Így ez az elfogadásban sem játszott szerepet, meg a munkámban sem segített, legfeljebb talán egy mondatban: valaki azt mondja, nagyon szeretném, hogyha az a szó, hogy Esterházy ne hangozzék el a darabban, de akkor már késő volt, mert már elhangzott. Mi volt az, ami végül megfogta ebben a témában, ami köré fölépítette a drámát?

Azt szoktam mondani, hogy az nem jó, ha az ember egy-két mondatban az ilyet össze tudja foglalni. Haydn személye a művészi alkalmazkodásnak és a radikalitásnak egy nagyon érdekes ötvözete, tehát ő egy olyan helyzetben élt, ahol például Mozart egy fél délutánt bírt volna ki, Beethoven pedig öt percet -Haydn harminc évet. Ennyi időt csak úgy lehet egy helyen eltölteni, ha az, amit csinál, tetszik a "gazdájának". Egyfelől egy hercegi fülnek kellett megfelelnie. Ez egy muzikális, de mégiscsak egy hercegi fül volt. És meg kellett felelnie a saját Hadyn fülének is. Úgy tudott megfelelni ennek a konkrét feladatnak abban a poros, csatakos helyen a Fertő tó mellett, hogy közben semmilyen kompromisszumot nem kötött a művészetét illetően. Minden radikalitást megcsinált, és a tetejébe még olyan zenét írt, ami tetszett a hercegének. Nagyon érdekes, amikor a 20. meg a 21. századi művészet mindig a saját emancipáltságát hangsúlyozza, azt, hogy semmi nem számít. És akkor itt van egy nagy ember, aki úgy tudja a nagyságát prezentálni, hogy közben hihetetlen udvarias marad a nézőközönséggel vagy a hallgatóságával. Ez nagyon érdekes és tanulságos dolog.

Legutóbbi könyve tavaly jelent meg. Mikorra várhat az olvasóközönség öntől újabb kötetet, hogyan halad írásaiban, vagy van-e olyan téma, amin most dolgozik?

Már vagy három-négy éve írom az Esti Kornél folytatását, vannak úgynevezett Esti Kornél-szövegek, amelyeknek lényegében a végére értem, illetve most nézem, hogy hiányzik-e még valami. Ezt akarom február végéig megcsinálni, és tavasszal megjelenhet a könyv.