Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szakonyi Károly: Arra kell vigyázni, hogy ne rontsam el, amit eddig csináltam

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szakonyi Károly szerint a regény másfajta írói horizontot és másfajta írói megközelítést igényel, mint a rövidebb elbeszélő műfajok. A Kossuth-díjas író ezzel magyarázza, hogy drámák és hangjátékok mellett elsősorban novellákat ír. Hozzátette: a drámaíráshoz a szöveg zeneiségét, ritmusát kell érezni. Szakonyi Károly az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy mit köszönhet a nőknek, és hogy tavasszal újra bemutatják Adáshiba című darabját.
A mostani beszélgetés kapcsán jó néhány írás és újságcikk a kezembe került, de érdekes módon a legutóbbiak kevésbé szóltak Szakonyi Károly új műveiről, sokkal inkább a színházi, irodalmi életben energikusan és markánsan jelenlévő Szakonyi Károlyról. Novellákról és drámákról kevésbé esett szó, vajon miért?

Néhány éve nem írtam új drámát, novellák is ritkábban jelennek meg, de egy kiadó most adja ki az életműsorozatomat. A tizedik kötetnél tartunk. Az utóbbi három kötet hangjátékokat tartalmazott; az előzőekben drámák, annak előtte pedig prózai írások szerepeltek. De hátra vannak még más prózai darabok, tárcák is, összesen tizenöt kötet jelenik meg. Novellákat most is írok, csak az a helyzet, hogy a prózai írásoknak kevesebb a visszhangja, mint például a színpadi művek. Korábban - például így karácsony környékén - az ember számos folyóirat prózai rovatába írt megrendelésre. Ma a napilapok részéről egyáltalán nincsenek ilyen felkérések.

Emlékszem, a napilapok karácsonyi számaiban egy külön, szinte irodalmi melléklet volt.

Igen, és emiatt rengeteg új írás született. Ezek ma nem jönnek létre De más is van. Ahogy telt-múlt az idő, az ember egyre több társadalmi funkciót vállalt el. Nem is tudom most hirtelen összeszámolni. Ez pedig az írástól veszi el az időt. Szidtam is magam annak idején, hogy miért vállalom el ezt vagy azt a feladatot, de valamiért mindegyik felkérést, munkát fontosnak éreztem, így könnyen rá tudtak beszélni.

Kezembe került egy néhány évvel ezelőtti interjú, ahol azt mondta, hogy már részint egy kicsit magának ír; ha elkészül valamivel, akkor nem rohan azonnal a szerkesztőségbe, mint hajdanán, a hatvanas-hetvenes években.


Ennek két oka van. Egyrészt az ember fiatalon valahogy gyorsabban írt. Másrészt - mint a hályogkovácsnak - egy kicsit nagyobb volt az önbizalma. Meg volt győződve róla, hogy ez biztosan nagyon jó. Most már óvatosabb az ember, én azt szoktam mondani: arra kell vigyázni, hogy ne rontsam el, amit eddig csináltam.

Nincs olyasfajta napi penzum, amit teljesítenie kell?

Soha nem voltam rendszeres. Mindig irigyeltem azokat, akik efféle rendszer szerint tudtak írni. A hatvanas-hetvenes években albérletben lakván az ember presszóba járt írni. Én a Marika presszóba jártam, a Rákóczi útra, odajárt Fejes Endre is, és sokan mások. Reggel nevettük is sokszor, hogy mint a gyárban bélyegzünk: 9-kor beült az egyik sarokba, én a másikba, és mondjuk két-három szimpla kávé és egy pohár szóda mellett, megírt az ember egy novellát, amit otthon legépelt, letisztázott.

Van egy furcsa sztereotípia, amely szerint az írót valahogy a regénnyel szeretik azonosítani. A regény önnél kimaradt.

Igen, bár kisregényeim vannak.

Nagyregényt nem írt.

Valóban nem. Mindig szoktam mondani Spiró Györgynek, hogy kisebbrendűségi érzéseket váltanak ki belőlem a vaskos kötetei.

Más írói technikát igényelnek ezek a regények?

Más szerkesztési módra van szükség, és valamiféle matematikai észre vagy gondolkodásmódra.

Mi a helyzet a drámával? Egy anekdota szerint Hernádi Gyulának néhány óra alatt elmagyarázta, miként kell drámát írni.

Egyszerű volt a magyarázat, elmondtam, amit Ádám Ottótól hallottam. Szabadkoztam: nincs témám, nem tudok darabot írni neki, mire ő: "fölírod, hogy férfi, kettőspont, mond valamit, nő, kettőspont, mond valamit, és lassan elkezdenek beszélgetni..." Nagyjából ezt mondtam Gyulának is.

Úgy érti: belekezd, és akkor már magától kialakul?

Persze nem ilyen egyszerű, de kétségtelen, hogy a drámaíráshoz is kell valamiféle affinitás, azt hiszem, a szöveg zeneiségét, ritmusát is érezni kell. 1963-ban került a Nemzeti Színházhoz. Ez a Marton Endre-Major Tamás nevével fémjelzett korszak.

Ösztöndíjjal kerültem a színházhoz dramaturgtanulónak meg drámaíró tanulónak is, a minisztérium dotálta ezt a vállalkozást. A színház az ösztöndíj fejében várt tőlem saját drámát.

És az meg is született az év végén, 1963-ban.


Igen, az Életem Zsóka.

Ha megnézzük az időpontot, 1963-at, hét évvel vagyunk 1956 után, és 1963 az amnesztia éve, vagyis bizonyos kapuk megnyíltak. De itt, ebben a darabban mégis csak arról van szó, hogy az értelmiségi funkcionárius meghasonlik, majd öngyilkos lesz. Hát ez, gondolom, azért nem könnyen mehetett át a hivatalos szűrőn.

Bizony, nem. Már folytak a próbák remek szereposztásban: Domján Edit, Sinkovits, Kállai Ferenc, Suka Sándor, Moór Mariska és a többiek játszották. Egy nap jött Marton Endre a minisztériumból a hírrel, hogy fenn arról beszélnek, a darabot le kell állítani. De miért? Hát, mert egy funkcionárius nem lehet öngyilkos, legfeljebb szívinfarktusban halhat meg. Tiltakoztam, és a társulat is mellém állt. Akkor aztán megfordult a dolog. A darab nagyon sokáig ment sikerrel. Ez volt az az időszak, hét évvel a forradalom után, amikor az embereknek dönteniük kellett: vagy belemennek a konszolidációba és föladják az elvüket, vagy ragaszkodnak hozzá, de akkor nem olyan biztos az egzisztenciájuk. Ez volt a darabban is tét. Érdekesség, hogy jóval később, amikor pár évvel ezelőtt a Budapest Kamaraszínház fölújította, a közönségben ült egy férfi, aki 56 óta külföldön élt, a végén azt kérdezte, hogy hogy nem csukták le magát ezért? Na de hát ez több íróval is előfordult, hogy időszakosan betiltották darabjaikat.

Görgey Gábor jó néhány évvel később azt írta erről a darabról, hogy az új magyar dráma nagy korszakának egyik nyitánya volt. Ott volt Örkény Tóthékja, ekkor debütált Görgey Gábor is, majd Csurka István, és szaladjunk el 1970-ig, amikor ugye megszületik az Adáshiba, ami megint csak újabb fontos állomása a magyar színház- és drámatörténetnek. Tudjuk, hogy az Adáshiba valósággal berobbant nemcsak a hazai, hanem aztán később a világ színpadaira is. Hogyan tekint vissza erre a darabra? Mert nem is olyan régen az InfoRádióban azt nyilatkozta, hogy ma is teljességgel aktuálisnak tartja az Adáshibát.

Nemcsak én, hanem úgy tűnik, hogy mások is. Éppen áprilisban kezdik a próbákat a Gózon Színházban.

Nem is olyan régen volt egy nagy szériája.

Igen Győrben, és nagyon szépen ment, ott ötven fölött volt az előadás, ami vidéki színházban nagyon szép. 1971-ben a finn nemzeti színház mutatta be, akkor indult el nemzetközi pályafutása. Most már mintegy a századik különböző bemutatónál tartunk. Mindig azt kérdezték tőlem, hogy érint ez siker? Mondom, az írónak nagy öröm, de az ember számára szomorúság, hogy mindenütt ráismernek felborult értékrendet élő életükre.

Az Adáshibának témája az egymásra nem figyelés, a közöny. Ez 1970-ben született. Ha manapság körülnézünk, akkor ez a fajta közöny talán még hatványozottabban van jelen.

Egyszer egy esszében megírtam ennek a lényegét. Olyan mohósággal ment bele a társadalom annak a pótlásába, amitől meg volt fosztva, mint ahogy egy fogoly, megszabadulva a fogságból, ahol éhezett, nekiáll enni, és lehet, hogy belepusztul a zabálásba. A társadalom nagyon rosszul akklimatizálódik egy szertelen fogyasztói világhoz. Azt mondják, hogy most könnyű szatírát írni. De nem igy van, mert annyira nehéz megtalálni az erkölcsi, szellemi vonatkozási pontokat, amihez képest a szatirikus mondandót ütköztetni lehetne.

A személyes megélt élmények mennyire fontosak egy születendő novella, egy kisregény vagy akár egy színdarab szempontjából? Mennyire épültek be ezek a megélt élmények, személyes vonatkozások az ön műveibe?


Ezek nagyon fontosak. Tulajdonképpen, amikor elkezdtem írni, akkor tudtam azt lassan fölmérni, hogy azok az élmények, amelyeket a saját sorsából, vagy a környezetéből átélt az ember, adhatják meg az írások életét. Kell egy efféle vérátömlesztés. Az élmény és a fantázia keverékéből lesz a mű. Szabó Lőrinc Vers és valóság című két kötetében olvashatjuk, hogy melyik vers milyen közvetlen élményből született. Én is meg tudnám mondani minden novella, minden darab alaptörténetét, a valóságból vett élményét. Még a helyet és figurát is, mindezt persze átírja az ember.

Ön is nyilatkozta, hogy voltaképpen párkapcsolatokról szól az egész világirodalom, és ha megnézzük a műveket, akkor a szerelem, a nő a műveiben is nagyon meghatározó és fontos. Sőt, azt mondta egyszer, hogy a nők révén jutott el Istenhez, utalva Gyurkovics Tibor egy verssorára, miszerint ő meg éppen a nők miatt nem jutott el Istenhez.

Hát igen, Tibornak egyik verssora ez. Én azt hiszem, nagyon sokat segítettek nekem a nők. Még ha nagyon számos gond és baj is származott a kapcsolatokból. Sokféle fontos kapcsolatból teremtődik meg érzésvilágunk. Szülői, gyermeki, rokoni, baráti kapcsolatból, de a párkapcsolatból, tehát az egész intim szférából, ami egy férfi és egy nő között létrejön, akármilyen jól vagy rosszul alakul, mégiscsak a legmaradandóbb élményeket születnek az élet lényegének a fölismerésére.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán