Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Palya Bea: Elsősorban magamért, magamról énekelek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
\"Elsősorban magamért magamról énekelek, és azért, hogy ehhez az emberek kapcsolódjanak\" - mondta Palya Bea az InfoRádiónak adott interjúban, amelyben a többi között két, karácsony utáni fellépéséről is beszélt. Az énekesnő azt is elárulta: tíz hónapnyi munka után már minden gondolata azon jár, hogy viszontláthassa a tengert.
A karácsonyt követő két estén két koncertet is ad a Trafóban, az elsőn szefárd dalokat énekel. Miért tetszettek meg ezek a dallamok?

A szefárd dalok izgalmas kincsestár a zenész számára, hiszen a Spanyolországból menekült zsidóság zenéje keveredik bennük a görög, török és a bolgár muzsikával, ami nagyon izgalmas dallamkincset, ritmusvilágot hozott létre. Ezek az énekek érdekes rítuséletet örökítenek meg, népszokásokról, női hagyományokról szólnak, és olyan képeket mutatnak be, amilyenek a magyar népdalokban nem találhatóak meg.

Úgy döntöttem, hogy nem mindent ladino nyelven, a szefárd dalok eredeti nyelvén énekelek; sok részt lefordítottam, így vegyes, ladino-magyar nyelven zajlik az est. Az előadás repertoárjában ott vannak a saját kompozícióink, bolgár, görög dallamok és magyar népdalok is, amelyeket hárman, Dés András ütőssel és Bolya Mátyás kobzos-citerással adunk elő.

Másnap, december 28-án egy másik programmal is láthatja önt a közönség a Trafóban. Akkor milyen dalokat ad elő?

Az egy kísérleti koncert lesz Dés Andrással. Ez a kétfős felállás száraznak tűnhet, ám izgalmas benne, hogy minden ritmust az egészen egyszerűektől a nagyon bonyolultakig építünk fel benne. Sokszor csak a testünkön ütögetünk, tapsolunk, dalokat játszunk, vagy teljesen őrült módon improvizálunk olyasmikre, amit hallunk. A zajokat, így a fényképezőgépek kattogását vagy egy köhintést viccesen be lehet építeni az előadásba.

Az egész estet az Andrással, való nagyon régóta tartó zenei és emberi viszonyunk határozza meg. Õ jó tíz éve barátom és zenésztársam, a duózás pedig tényleg olyan műfaj, mint a tánc: a partnerek egymásra vannak utalva. Ha valaki elesik, a másik elkapja. Ha mégsem, hát elkap minket a közönség, ezért lehet ez számukra is izgalmas.

Már hagyomány, hogy a Trafóban megmutatom, mi történt velem zeneileg az elmúlt évben, a szefárd est és a duó Andrással pedig teljesen új anyag. Emellett idén folytattam a közös munkát Szokolai Dongó Balázs fúvóssal, és két lemezt is rögzítettem. Az egyik, az Egyszálének a szólóestjeim repertoárjából állt össze, a másik pedig az Én leszek a játékszered, amelynek most folynak az utómunkálatai.

Ez utóbbi album feldolgozásokat tartalmaz, amelyeken Gryllus Samó zeneszerzőmmel dolgoztunk együtt, aki már az Álom, álom, kitalálom és a Psziché című lemezem készítésekor is társam volt. Az Én leszek a játékszereden sokféle zene és stílus keveredik majd rajta a húszas évektől a 90-es évekig. A Nagy utazás az utolsó pillanatban került rá, mert úgy éreztem, az a dal most nagyon beszél nekem. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lesz az anyag, amit aztán majd 2010. március 23-án mutatunk be a Művészetek Palotájában.

Milyen felfogásban gondolták újra zenésztársaival ezeket a dalokat?

Mindig azt veszem alapul, hogy egy zene, amit hallok, hogyan vonatkozik rám, hogyan tud nekem történetet mesélni. Az egész abból indult, hogy két évvel ezelőtt meghívtak néhány táncdalfesztiválra énekelni, és amikor a dalokat tanultam, a szüleim velem énekelték azokat. Számomra akkor nyílt ki ez a világ, akkor jöttem rá, hogy ezek a dalok éppen úgy működnek, mint a népzene, mindenkinek van hozzájuk egy-egy története. Ez közös dalkincs, mégis mindenki a maga történetét éli meg, amikor hallja ezeket a számokat. Ha azt mondom, hogy "nem leszek sohasem a játékszered", mindenki tudja folytatni, bármilyen korosztályról is van szó.

Ezekből a dalokból gátlástalanul csinálok olyan zenét, ami nekem jó, amit én szeretek. Nem kedvelem annyira a zongora-bőgő-dob felállást, nagyon szeretem viszont a citerát vagy a népi furulyák, a dob helyett pedig inkább a finom bőrök, a darabuka, a daf vagy a dapan hangját.

A lemez alapgondolata a játék, ezért is lett ez a címe. Több dal felvételénél használtunk valódi játékszereket is, a lemez például keljfeljancsi gilingalangos hangjával kezdődik. Az album összeállításánál egész egyszerűen azt csináltuk, amit ezekről a dalokról gondoltunk, és azt hiszem, hogy feldolgozásokat készít, akkor azt csak bátran érdemes.

A másik két estjéből, a szefárd estből, illetve a Dés Andrással közös estjéből tervez lemezt megjelentetni?

Lehetséges, hogy később a szefárd, illetve a Dés Andrással közös est anyagából is születik lemez, de egyelőre három másik ötlet foglalkoztat. Erre most hagyok magamnak időt, mert biztos, hogy 2010-ben csak az Én leszek a játékszered jelenik meg.

Idén február óta intenzíven dolgozom, amit szeretek is, de most azt érzem, hogy egyszerűen muszáj egy kicsit feltöltődnöm szellemileg. Úgyhogy szokásomhoz híven elmegyek a tengerhez, februárban hazajövök csokibarnán, és akkorra már fogom tudni, hogy mi lesz a következő anyag, amit elkészítek. De addig kell egy kis hely, egy kis lazítás, a víz meg az állatok közelsége; így december vége felé már minden álmom és napközbeni képzelődésem oda vezet vissza.

Az ön esetében talán nem közhely azt mondani, hogy valóban dalban fejezi ki magát. A Budapestért díj átvételét is egy énekkel köszönte meg, de aki látta önt koncerten, ugyancsak tapasztalhatta, hogy amikor énekel, mintha nem ebben a világban lenne. Mit él át ilyekor?

Olyankor valamilyen másik helyre megyek el. Egyes koncerteken olyan belső helyeken járok, amelyeket én magam is akkor fedezek fel. Biztos vagyok abban, hogy bármilyen helyre mehetek, történhet bármi: ha elfogadják az emberek, ha nem, nekem ez akkor is jó, ezt kell tennem, hiszen belülről ez a dolog vezet. Elsősorban magamért magamról énekelek, és azért, hogy ehhez az emberek kapcsolódjanak, de ehhez nem feltétlenül kell minden embernek kapcsolódnia.

De nemcsak a belső tájakon tett séták miatt jó az éneklés: sokszor maga a hangkiadás is fizikai örömöt jelent. Ez olyan örömforrás, amit az énektanárok gyakran elfelejtenek tanítani, márpedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az éneklés öröm. Ahhoz van köze, amikor a kisbaba megszületik és hangot ad, vagy amikor bármilyen félelemtől, örömtől, nagy, kitörő impulzustól hangot adunk. Vannak persze nagy zenei rendszerek, amelyek ezt széppé, megformálttá teszik, de az ének alapvetően ez a köldökből jövő valami. Amikor éneklek, ezt az örömet akarom átélni.

Hanganyag: Oláh András