Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vukán György: Az ember azért áll színpadra, hogy önmagát fejezze ki

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Idén hatvan éve, hogy Vukán György - nyolcesztendősen - először színpadra állt, de a zeneszerző-zongorista számára nem csak e jubileum miatt volt jelentős az idei esztendő. A művész egy díjat is alapított, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kreativitás szükségességére és visszahozza az improvizáció becsületét a zeneművészetbe.
Idén ünnepelte a hatvanadik évfordulóját annak, hogy pódiumra állt, díjat alapított, és egy könyv is megjelent önről. Milyen éve volt?

Kétségtelen, hogy ilyen dolgok nem fordulnak elő minden évben, az ember csak egyszer ünnepelhet ilyen évfordulót, ez tehát bizonyos értelemben egy megismételhetetlen. Nemcsak maga a jubileum, hanem az annak kapcsán történtek is. A kollégáim vetették fel, hogy adnom kellene ennek alkalmából egy koncertet, majd azt, hogy készüljön egy könyv is az életemről. Szereztek egy nagyon kedves, egyébként költő-drámaíró fiút, Szegedi Szabó Bélát, akinek meg kedve is volt a feladathoz, és akivel végül megcsináltuk a kötetet. Ahhoz pedig kellett egy CD, ami némi összefoglalót ad az elmúlt, ki tudja, hány évből, így azt is elkészítettük, és a koncert anyagát is DVD-re rögzítettük.

A rokonaim meghaltak, nőtlen vagyok, családom nincsen - egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenkit kiápoltam, agyonszeretgettem, és aztán itt maradtam. Ezért, amíg létezett a végrendeletem, abban volt egy passzus, amely arról szólt, hogy a halálom után mindent el kell adni, a pénzt pedig két részre osztani; az egyiket a szegényeknek, öregeknek szántam, a másikat pedig egy díj megalapítására. Az évforduló kapcsán azonban felmerült, hogy felesleges várni ezzel, belevágtam: így a díj valóban arról szól majd, amiről én szeretném, hogy szóljon.

A Creative Art elnevezésű elismerést - amelynek odaítéléséről első alkalommal Szakcsi Lakatos Bélával közösen dönt - azzal a céllal hozta létre, hogy felhívja a figyelmet a kreativitás, az improvizáció szükségességére a zeneművészetben. Miért tartja fontosnak az improvizációt a zenében?

Legalább tíz komoly, azon belül pedig öt igen komoly és egy legkomolyabb oka van. Az ember azért áll színpadra, hogy önmagát kifejezze. Önmagát. A klasszikus zenével, vagy jobban mondva a megírt zenével az a helyzet, hogy az előadó kénytelen mások érzéseit közvetíteni, próbál azonosulni a szerzővel. Ez azonban egy fölösleges kolonc, amire az ember előbb-utóbb ráébred, és akkor már csak egy lehetősége van: nem ezt, hanem önmagát játssza.

A dzsessz erre, amikor fiatal koromban találkoztam vele, nagy lehetőségnek látszott. Akkoriban, a kommunizmusban csak olyat volt szabad mondani, amit vártak tőled. Ha mást akartál mondani, abból baj volt. De én úgy gondoltam, hogy legalább a zenében szabad lehetek. Így sem volt azonban könnyű, mert a rendőrség abba kötött bele, hogy ez egy amerikai műfaj. De mindegy, túléltük a feljelentőinket is már.

Egy igazi zenész alaptípusú szerző boldog, ha mástól hallja a darabját, nem lehet ugyanis mindent leírni. Ezt a legjobban Bachnál lehet megfigyelni, ő a hangokon túl semmit sem írt be a kottába. Egy modern kotta láttán ugyanakkor fölmerül, hogy egyáltalán minek van az előadó: minden hang elé oda van írva egy jelzés, az, hogy kell előadni. Az is az eszünkbe juthat, hogy a szerző miért nem komputerbe írja a darabot, az aztán majd mindig ugyanúgy fog játszani.

A pódiumon teljesen mindegy, hogy ki a szerző, mert az előadó az, akinek a zenét el kell juttatnia a hallgatókhoz. A színpadon a zenésznek nagyon nagy a felelőssége, ám nem amiatt, hogy melléüt-e, hanem hogy olyan-e a kisugárzása, tud-e azonosulni azzal az anyaggal, amit előad úgy, hogy átvigye a túlsó partra.