Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tom Ford melegfilmje Oscart hozhat Colin Firthnek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Colin Firth, a filmipar jólfésült britje még sohasem nyújtott olyan mélyen átélt - sokak szerint Oscar-érett - alakítást, mint a divattervezőből lett filmes, Tom Ford A Single Man című bemutatkozó filmjében, amely máris több fesztiválsikert aratott.

A 49 éves színész alakításáért már elnyerte a velencei filmfesztivál díját, és Arany Glóbuszra is jelölték a hollywoodi külföldi kritikusok, ami köztudomásúlag az Oscar előszobája.

A homoszexualitását nyíltan vállaló egykori tervező makulátlanul stílusos munkája a hatvanas évek Kaliforniájában játszódik, a címszerepben látható Firth meleg professzort alakít, aki magára marad társának halála után.

Ford a forgatókönyvet is maga írta Christopher Isherwood 1964-es regényéből, ami szintén felkeltette a szakértők figyelmét, hiszen a könyv a tanár életének egyetlen napját idézi fel, főleg megfilmesíthetetlennek tűnő belső monológok formájában.

Mint a rendező elmondta, másokkal ellentétben ő sohasem kételkedett önnön képességeiben. "Vicces, mert mindenki annyira támogatott. Most viszont, amikor megcsináltam a filmet, néhányan azzal jöttek: hát nem csodás, hogy sikerült, miközben mindenki nevetett rajtad?" - mondta Ford.

A produkció számos jelenettel és figyelemreméltó vizuális élménnyel gazdagította az eredeti történetet. Életének társa, Jim (Matthew Goode) nélkül George (Colin Firth) úgy érzi, nem képes tovább folytatni. Elhatározza, hogy követi a halálba, és szerez egy pisztolyt, majd nekilát, hogy minden dolgát elrendezve hagyja hátra. Közben összeakad legjobb barátjával, Charley-val (Julianne Moore) és egyik tanítványával, Kennyvel (Nicholas Hoult).

A 48 esztendős Ford a kilencvenes években a Gucci luxusmárkáját formálta át, majd megalapította saját védjegyét. A filmkészítés innen már csak kis lépésnek tűnt. "Egyszerűen sohasem hagytam, hogy a kudarctól való félelem megállítson, amikor valamiről úgy éreztem, hogy meg kell csinálnom. Egy filmet akartam forgatni. És most még egyet akarok és újabbat és újabbat" - szögezte le.

Az A Single Man egy filmfanatikus műve, a mozihoz írt szerelmeslevél. Ford olyan rendezőóriások előtt rója le benne tiszteletét, mint Alfred Hitchcock, Pedro Almodóvar vagy Vong Kar-vaj. Még az Óz, a csodák csodája is bevillan egy pillanatra. Ford szemmel láthatólag vállalja az idoljaival való összehasonlítást.

Filmje stílusos megjelenése összhangban áll az egykori divatgurutól elvárható kreativitással: a hatvanas évek vizuális részletei tökéletes precizitással tűnnek fel a vásznon a testhezálló pulóverektől a csinos kontyokig.

"Nem tudom mit tehetnék? A film után sokan mondták, hogy minden olyan szép benne. Én meg azt gondoltam: tényleg? Valójában ez eszembe sem jutott. Ez egyfajta eltúlzott valóság. Egy olyan ember szemén át látjuk a világot, aki indulóban van, és ezáltal minden hipergyönyörűnek tűnik számára" - magyarázta Ford.

Némely kritikusát éppenséggel meglepte a film visszafogottsága, amellyel a gyászoló fájdalmát ábrázolta. Egyúttal Firth előtt is tisztelegtek, aki élete nagy alakítását nyújtotta.

Mint a színész elmondta, pillanatig sem hezitált, mikor felkérték a melegszerepre. "Semmiféle hátsó gondolat nem volt bennem. Egyáltalán nem játszottam tudatosan meleget, és nem George homoszexualitása volt a téma. Ez egyszerűen csak eggyel több dolog volt, amit erről a nagyon összetett személyiségről el lehetett mondani" - vélekedett Firth, aki a nyitójelenetben pucéran is látható egy vízörvényben.

Colin Firth 1995-ben lett brit nemzeti szívtipró egy elhíresült "vizesinges" jelenet után a Büszkeség és balítélet című tv-filmben, amelyben Mr. Darcyt alakította. Jelenleg Rómában él feleségével, Livia Giuggioli olasz filmproducerrel. Mint szeptemberben Velencében kapott színészi díjáról mesélte: az volt élete egyik legtisztább örömteli pillanata. "Nem előzte meg kampány, senki sem látta korábban a filmet, és az elismerés nagyszerű meglepetést szerzett."

A filmet karácsony előtt kezdték vetíteni Amerikában 18 éven felülieknek a két férfi csókját ábrázoló jelenet miatt, amelyet az amerikai beharangozóból ki is kellett vágni Ford nagy bánatára. Az Entertainment Weekly kritikusa szerint Firth alakítása nyilvánvalóan felkelti az Amerikai Filmakadémia figyelmét, ugyanis "egyszerűen túl jó ahhoz, hogy semmibe vegyék".