Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Minden idők legnagyobb lemezszerződése - Michael Jacksonnal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Minden idők legnagyobb összegű lemezszerződését kötötte meg a Michael Jackson-hagyaték kezelőivel a Sony Music Entertainment: a 200 millió dollárt (mintegy 39 milliárd forintot) garantáló megállapodás keretében a következő hét évben tíz projektet hoznak tető alá.

A vállalkozás, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén akár 250 milliót is hozhat, elsősorban lemezek kiadására irányul, ezek közül a tavaly júniusban elhunyt popsztár eddig még meg nem jelent számaiból készülő album megjelentetését már novemberre ígérik - számolt be róla az AP hírügynökségnek a keddi hivatalos bejelentés előtt egy neve elhallgatását kérő hivatalos forrás.

A szerződésben egy videójáték, egy Michael Jackson korábbi videoklipjeit tartalmazó DVD és az Off the Wall című ötödik stúdióalbum újrakiadása is szerepel. Szintén a megállapodás részét képezi az a kétlemezes album, amely a This Is It című Jackson-film kíséretében már megjelent.

A 200 millió dolláros szerződés a szakértők szerint már csak azért is példátlan, mert az értékesítésből származó jogdíjakat nem tartalmazza. A szerződésből származó bevételeket a hagyaték gondozói Jackson 400 millió dolláros hátrahagyott adósságainak rendezésére akarják fordítani.

Korábban a Sony Corp. egyik vállalata, a Sony Pictures szerezte meg 60 millió dollárért a This Is It című film anyagát, amelynek mozis forgalmazása 252 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak. Ekkora jegyeladást korábban egyetlen más koncertfilmnek sem sikerült elérnie.

Jackson halálának ügyében közben tovább folyik a jogi procedúra. Háziorvosa, Conrad Murray, akit a közelmúltban gondatlanságból elkövetett véletlen emberöléssel vádolt meg a Los Angeles-i ügyészség, április 5-én jelenik meg ismét a bíróság előtt. Az óvadék fejében szabadlábon védekező orvos súlyos álmatlanság miatt kezelte a sztárt, és a nyomozás szerint ő adta be neki azt az erős - műtétekhez használt - altatót és más nyugtatókat, amelyek kombinációja a halálához vezetett.