Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lovasi András: visszatértek az ötvenes évek!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Még a nyár előtt több kislemez kiadását tervezi a Kiscsillag Együttes - árulta el az InfoRádió Aréna című műsorában a zenekar énekese. A Kossuth-díjas Lovasi András az InfoRádiónak elmondta: a lemezpiac haldoklása miatt a zenekarok kezdenek megint kislemezeket kiadni. Lovasi szerint a rádiózás, \"az, hogy a rádió játszik bennünket, illetve az, hogy a lemezpiac gyakorlatilag haldoklik, ez visszahozta az ötvenes éveket, amikor a kislemez volt a fontos.\"

Miért kellene egy országnak kíváncsinak lennie az új generáció képzeletére? Mit kaphatnak tőle? Nyilván van már gyakorlata ideák eladásában, mert egy ideig politizált is. Meg kell tudni-e ezt magyarázni? 

Politizálni mindig politizáltam, nyilván van, hogy szűkebb körben, van hogy - ez csak egy zárójeles megjegyzés -, van, hogy szűkebb körben, volt, hogy nagy nyilvánosság előtt. Amikor az LMP színeiben a 16. helyen Európa-parlamenti képviselőjelölt voltam, akkor az nyilvánvalóan egyfajta demonstrálás volt, mondjuk úgy, hogy nyilvánosságra segítése egy meglehetősen szűk felületekkel, anyagi és egyéb tehetséggel rendelkező pártnak. 

Jó,  de ugyanazt a szerepet vállalta, mint annak idején Eperjes Károly, ő csinált ilyet. 

Tulajdonképpen ebbe is úgy sodródik az ember, hogy én mindig azt gondoltam, hogy inkább a szűkebb környezetemben tettem-vettem azért, hogy élhető, vagy szerintem klasszabb helyen éljünk. Létezik a Civilek a Mecsekért mozgalom, és annak idején segítettem nekik koncertekkel, illetve néhány helyen nyilvánosság előtt is, hogy a Tubesen ne épüljön radar. 

Meg is nyerték. 

Győztünk, szuper. És aztán így sodródtam valahogy az LMP közelébe, hiszen ők ezeket a vidéki zöld mozgalmakat mind külön-külön ismerték, és nagyjából megpróbálták összefűzni őket. De már akkor megmondtam nekik, hogy ne is gondoljanak arra, hogy a mostani választásokon bármilyen szerepet is vállalok. Tehát mondtam, hogy ez annak szólt, hogy valamilyen módon el tudjanak indulni. 

Miért bízott meg egy pártban, egy olyan pártban, amelynek szemmel láthatóan nagyobb szüksége volt önre, mint önnek a pártra. Ez egy dilemma, nem? 

Hát nekem egyáltalán nem volt szükségem a pártra. Választópolgárként esetleg igen, szükségem lehet egy olyan fajta pártra. Mondhatjuk úgy, hogy híres bácsik vagyunk, vagy híres emberke vagyok némileg, és néhányan figyelnek arra, hogy mit gondolok. Nyilván ez azt is jelenti, és ezt pontosan tudom, hogy ezzel bizonyos értelemben erodálom is saját, mondjuk úgy, hogy meglévő hitelemet sokak szemében. De hát ezt bizonyos értelemben fölvállalom. Én ilyen szempontból játékos vagyok, nem nagyon foglalkozom azzal, hogy hű, most majd mit fognak gondolni rólam. 

Magyarországon élünk. Nem tart attól, hogy egy politikai erő melletti kiállás a karrierjét veszélyeztetheti? Nem nagyon szoktak, nem tudunk rengeteg emberről, művészekről, akik másból is meg tudnak élni, akik kiállnának nyilvánosan egy politikai erő mellett. 

A szűkebb környezetem is mindig óvott ettől. Azt tudom mondani, hogy akkor ilyen értelemben nem vagyok elég meggondolt. Persze, tudom, érzem én ennek a veszélyét. Nagyjából én azt gondolom, hogy azok az értékek, amik mondjuk megjelennek talán egyedüliként vagy egyedül hangsúlyozva az LMP programjában, vagy megjelentek az LMP programjában, azok nekem fontosak. Tehát a környezettudatos gondolkodás, a jövőnkkel való foglalkozás, az, hogy a napi vagy a következő egy évre szóló programok helyett valamiféle jövőképet próbáljunk fölvázolni ennek az országnak. Szerintem ez egy nagyon fontos küldetés. 

És vállalja annak a kockázatát, hogy megosztja a hallgatóságát? 

Kénytelen vagyok vállalni, illetve nem vagyok kénytelen, de most már valószínűleg késő. Egy olyan országban, ahol szekértáborokban meg összeesküvés-elméletekben gondolkodik az emberek többsége, illetve ennyire csalódott a saját mindenkori elitjében, abban az országban tulajdonképpen valamit úgy is fognak gondolni rólam. 

Akkor már mindegy? 

Szép lehetsz, de okos nem, azt szokták mondani. 

Befolyásolja a művészi pályafutását az, hogy milyen országban vagyunk? Arra gondolok, hogy figyeli ezeket a napi ügyeket? A verekedéseket? Ezek meg fognak jelenni a dalokban? 

Én nagyon szkeptikus vagyok mindenféle mozgalommal szemben, szkeptikus voltam már akkor is, amikor az ifjúságomat vagy gyerekkoromat a 80-as években éltem. Nagyon vigyáztam rá, hogy még véletlenül se legyek KISZ-tag, mindenkin röhögtem, aki komolyan vett bármi ilyet. Tehát a mi generációnk egy picit cinikus. Én azt látom, hogy az utánunk következő generációk, talán pont azért, mert nem éltek már az úgynevezett átkosban, ezért sokkal kevésbé állnak cinikusan a rendet akarókkal szemben. Szeretnek egyszerre mozogni az emberek, kart lendíteni, meg ilyesmi. Én ezeket mindig úgy néztem, hogy bolondok. 

Jó, de ott vannak a rajongóik között. 

Azt is úgy kezeltem. Én sosem kezeltem úgy a közönségünket, vagy legalábbis megpróbáltam nem úgy kezelni, hogy na itt a tömeg, a massza, és most mindenki emelje fel egyszerre a kezét, most tapsoljanak. Vagy ha ezt csináltam, akkor mindig idézőjelbe tettem. Pont a pályatársaimat próbáltam parodizálni. Én nem szeretek élni ezekkel az eszközökkel. 

De jó  véleménnyel van a közönségről  úgy általában? 

Hát feltételezem azt, hogy jó emberek. 

Értik a dalokat, a szövegeket, amik időnként érettségi tételekké válnak?

Volt már ilyen, igen. Én azt gondolom, hogy néhányan túlságosan is értik, lehet, hogy olyat is beleértenek, amit én nem értettem bele, vagy nem gondoltam bele. Szerintem az nagyon fontos, hogy a popzene vagy akár az én szövegeim, azok mankóként szolgálnak a mindennapokhoz. Tehát úgy benne van - mivel a kultúra egyéb rétegeit egyre kevésbé fogyasztják az emberek, ezért nagyon sokan, mondjuk például szerelmet dalszövegeken keresztül vallanak az embereknek. Szavakat adunk az emberek szájába. 

Ilyen ambícióval ülnek le alkotni? 

Dehogyis! Nyilván nem, csak az ember ezt látja, hogy ez a kis sor, amit írtam, ez hirtelen milyen fontos lett egy másik embernek, és ez egyrészt tiszteletreméltó. Már hogy ez megtörténhet, hogy ilyen fontos egy sor egy másik embernek, az váltja ki belőlem a tiszteletet, hogy ennyire figyelnek arra, amit csinálunk, de alapvetően azért a popzene természete ilyen. Egy nagyon kedves író barátom mondta egy közönségtalálkozón, ahol én mint közönség vettem részt, hogy talán az a különbség a komolyzene és a hagyományos, mondjuk a könnyűzene, rossz szó, de a könnyűzene között, hogy a könnyűzene sokkal többet kér a hallgatójától. Csak úgy lehet élvezni, tehát sokkal inkább rajongójaként kell viselkedni egy-egy hallgatónak ahhoz, hogy igazán föl tudjon oldódni egy-egy popszámban. A komolyzene meg egyszerűen semmit nem kér, egyszerűen olyan fenséges és annyira összetett teljesítmény, egyszerűen anélkül, hogy bármilyen rajongója lennél, mondjuk Bachnak, anélkül le kell emelni előtte a kalapot. 

Hogy látja, a jó  szövegek a legnagyobb hatásúak? 

Nem. Nyilván azok a legnagyobb hatásúak, amiket a legtöbb ember ismer, tehát amik kvázi slágerekként működnek. A mi működésünkben, tehát abban, hogy viszonylag kiegyensúlyozottan, lassan lettünk népszerűek, nyilván benne van az is, hogy nem voltunk a média kegyeltjei, tehát a kereskedelmi rádiózás az figyelmen kívül hagyta ezt a szegmensét a popzenének. Ugyanígy a Tankcsapda zenekarra is lehet gondolni, az úgynevezett keményebb rockzenekarra. Valamilyen szerkesztői elvek alapján nyilván megvan a kereskedelmi rádiókban, hogy mik azok a szempontok, hogy ne veszítsenek el hallgatókat. Mindenesetre nem nagyon játszottak bennünket, és ez nyilván azt is jelenti, hogy szerintem viszonylag torz médiaviszonyok között működtünk. Ez konzervált bizonyos értelemben bennünket. Egyszerűen egy normális piacon egy olyan zenekar, mint mi, az abban a pillanatban, hogyha látják, hogy népszerű, nő a közönség, abban a pillanatban a kereskedelmi rádiózás bizonyos szegmense ráugrik, és elkezd játszani. Fölfut, egy idő után viszont sokan azt mondják, hogy úristen, már megint ez szól. Minden slágerrel ez történik, és egy-két év után óhatatlanul elindul egy lejtmenet. És hogyha elég tehetségesek vagyunk vagy elég tehetséges akár az adott zenekar, akkor a következő anyagával esetleg visszajöhet, de van azért egy folyamatos libikóka. A mi helyzetünk meg inkább az volt, hogy szép lassan kúsztunk fölfelé, és bizonyos értelemben ezt változtatta meg, amikor megjelent az MR2. Az MR2 divatot csinált az alternatív zenéből, amit mi is fémjeleztünk vagy képviseltünk. És aztán ilyenkor föl van adva a lecke a zenészeknek, a menedzsmenteknek, egyáltalán, magának az iparágnak, hogy újra ki kell találni valamit. Tehát tulajdonképpen ez görgeti előre. Ha nincs ez a nyilvánosság, akkor nem tud semmi kimenni a divatból, akkor minden marad a régiben, tehát eldugul a rendszer. Erre szokták mondani, hogy állóvíz. 

Az MR2 hatása ténylegesen érezhető a letöltéseken, ez eladásokon? 

Igen, mondhatjuk azt, hogy tulajdonképpen megjelent a piacon hirtelen 10-15 olyan zenekar, amelyiknek különben esélye sem lett volna, vagy csak sokkal lassabban lett volna esélye arra, hogy befusson. Tehát mi 8-10 évig muzsikáltunk, amire országosan ismertek lettünk. Különböző lépcsőfokai voltak. Nyilván az első öt-hat évben is már volt egy szép közönségünk, tudtunk teltházas PECSA-koncerteket csinálni, de ez egy lassúbb folyamat volt, mondjuk öt-hat évbe került. Ezek a zenekarok, amelyek befutottak hirtelen, ezek már tulajdonképpen viszonylag kész produkciók voltak. A 30Y, Péterfy Bori, sorolhatnánk, és ezek a zenekarok fél év alatt gyakorlatilag megduplázták, megtriplázták a nézőszámaikat, berobbantak a köztudatba, ami egy jól működő piacnál teljesen természetes. 

Mennyit bír el a piac, hány Amorf Ördögöket,  Péterfy  Borit? 

Most is már változik a helyzet. Ezek a zenekarok népszerűek lettek, utána amikor megszokja az ember, tehát elkezdi természetesnek hallani azt a zenei kulisszát, amit jelent az MR2, ugyanolyan természetesnek, mint amilyen például a Danubius Rádió. Vagyis kicsit immunisak leszünk rá. Onnantól ezek a zenekarok is egy kicsit lefelé mennek, és aztán rájuk van bízva, hogy tudnak-e olyat produkálni, amitől az ember újra felkapja a fejét. 

Van sejtése arról, hogy hány jó lemez van kiadatlanul a számítógépeken? Az országban, hány együttes van? 

Jó  lemez olyan nagyon sok nincsen, én azt gondolom, hogy viszonylag kevés a kész produkció, ami abban a pillanatban színpadra állítható volt, és megfelelt egy magyarországi nagyszínpad elvárásainak. És azért a mi nagyszínpadjaink, meg mondjuk egy külföldi piac nagyszínpadai azért nem teljesen ugyanazok. Ez azt jelenti, hogy általában sokkal kevésbé látványos show-kat tud produkálni egy magyar banda vagy egy magyar produkció, de produkcióként működtek. Ezek azért három-öt év alatt gyűltek össze. És aztán most, hogy lehetőség van, azt látom, hogy egyrészt átalakítja valamilyen módon a dalírási szokásokat, ami nagyon érdekes. Tehát olyan dalokat próbálnak írni a zenekarok, amilyeneket esetleg lejátszik majd az MR2, a Neo, vagy egyéb kereskedelmi rádiók, mert közben azok is valamilyen módon nyitottabbak lettek, ugye mindegyiknek egy kicsit színesebb a zenei palettája, mint az elődjeiké. 

Igen, mert alkalmazkodnak

Nyilván. Tehát elindult valamiféle pezsgés, és az a fajta furcsa, nagyon vékonyra szabott kereskedelmi rádiós popzene, amelyikre egyébként iparosok szakosodtak, tehát néhány ember írta ezeket a dalokat, különböző neveken, különböző produkcióknak, azoknak a hatása, szerencsére, csökkent, és inkább a természetes úton létrejött zenekarok vagy produkciók azok, amik most teret kaptak vagy teret kapnak. Én ennek örülök-

Péterfynek Ön is írt számot. 

Igen. 

Azon is lehetett azért hallani, anélkül, hogy az ember tudná. Biztos, hogy van annyi jó szerző az országban, hogy ne egy kaptafára vagy öt-tíz kaptafára írják a dalokat? 

Nem feltétlenül. Igen, nyilván nem is bánom, hogyha lehet hallani, de nem feltétlenül a szerzők mennyiségével van a gond, inkább sokszor azzal, hogy azok a produkciók, amik mások lehetnének, mint az elődeik, azok mögött nincs talán az a fajta produceri réteg vagy nincs az a fajta önálló látomás, ami elég bátorrá tenné őket ahhoz, hogy elrúgják magukat a medence falától. Tehát vannak minták, van egy nyelv, ami beszélhető, és ezt megtanulják a zenészek beszélni. Azt, hogy valaki jól muzsikál ma már, az nem olyan nagy probléma. Amikor mi kezdtünk zenélni, mi így viszonylag kompakt módon le tudtuk játszani a számainkat, nem voltunk túl jó muzsikusok, de valamilyen módon le tudtuk játszani, ezzel már kiemelkedtünk az akkori underground vagy alternatív mezőnyből. 

Nem a háromakkordos csapat volt

Igen, meg az, hogy volt füle, farka a számoknak. Az énekesnek ugyan furcsa hangja volt, de... 

De nem volt hamis. 

De nem volt hamis. Szóval ez akkor elég volt. Ma már bizonyos értelemben nem elég. Az angolszász piacon, vagy az európai poppiacon, ha valaki tud zenélni, az nem nagy szám. Ott is az a legfontosabb, hogy valamilyen módon tudjál kerek, kompakt, jó dalokat írni. És mivel ez egy óriási üzlet kint, ezért nagyon érdekes, hogy létrejöttek a slágergyárak. Például relatíve sok ilyen van Svédországban, ahová Ön elküldi a fényképét, elküldi az ízlését, akkor Önnek, ha megfelelő mennyiségű pénze van, három-négy hét múlva le fognak szállítani egy nagylemeznyi dalanyagot. 

Jó, de attól az nem lesz költészet. 

Így van, tehát azt mondom, hogy ez a klasszikus iparművészet. Ez már nem is kis iparművészet, hanem nagy iparművészet, tehát ez rendesen azt jelenti, hogy ezek a szerzők professzionális szakemberek, ezek bejárnak dolgozni, ott van négy-öt stúdió egy épületen belül. Reggel 8-ra jönnek a dobosok, elképesztő! De mégis, valamilyen módon működik, ha például Britney Spears lemezéről a teszthallgatók nem jelöltek ki egyetlenegy slágert sem, mielőtt még megjelent volna, akkor elkezdenek keresni a neten, a különböző online piacokon dalokat, és ha találnak, akkor megveszik, mert nem lehet, hogy nincsen sláger a lemezen. Van ilyen magyar előadó is egyébként, aki Svédországból vásárolt dalokat, és sláger lett egyébként. Az lett a sláger a lemezéről. Tehát azért mondjuk úgy, hogy egy viszonylag kiszámított, bejáratott, olajozott úton történnek ezek a dolgok, miközben, ne felejtsük el, hogy a kereskedelmi rádiók is folyamatosan olajozzák ebbe az irányba a hallgatók füleit. Tehát nagyjából az is egy bejáratott recept alapján működik, hogy mit hallgatnak az emberek. Tehát azt, hogyha valaki valamilyen módon progresszív és valamilyen módon zajokkal, hangokkal, érdekesebb hangszerekkel kísérletezik, annak esélye sincsen arra, hogy valamilyen módon bekerüljön a kereskedelmi rádiók zenei kínálatába. És ez hosszú távon a halálát is fogja jelenteni egyébként, de most úgy néz ki, hogy már nem az az alternatívája, amit mi annak hívtunk, mert az is a mainstream része lett valamilyen módon, én például itt vagyok mint Kossuth-díjas, hanem az alternatíva az valóban alternatíva a mostani popzene mindenkori áramlatához képest. Ezek a zenék, ezek nagyon kevés embert érdekelnek, és a kortárs komolyzene, a jazz vagy akár a folk határaival kacérkodnak, vagy mondjuk lehet teljesen kísérleti zajzene is, és az valóban alternatív, csak hát ők nem használják ezt, mert ez azóta, mint tudjuk, szitokszó lett. 

Utolsó  kérdésem: mikor tud nekiállni a saját projektnek, amit egy hete hanyagol,? Mi lesz ez? 

Több minden van. Egyrészt van a Kiscsillag album, aminek a felénél járunk, nagyon gyorsan haladunk, és nagyon erős számokat írunk szerintem, azt szeretném befejezni. Még a nyár előtt ki szeretnénk jönni egy-két új dallal. Úgy hívják ezt, hogy maxi. Egyébként ez megint érdekes, hogy a rádiózás, az, hogy a rádió játszik bennünket, illetve az, hogy a lemezpiac gyakorlatilag haldoklik, ez visszahozta az ötvenes éveket, amikor a kislemez volt a fontos. Egy-egy szám havonta, kéthavonta, még a hatvanas évek elején is. Most olvastam egy Rolling Stones biográfiát, turné közben egy-egy számot fölvettek, és mindig folyamatosan nyomták ki a kislemezeket. Amikor összegyűlt egy lemeznyi, akkor esetleg kiadták nagylemezen is, de nem az volt a fontos. Most ugyanez történik, hogy a nagylemez elvesztette a fontosságát. Nyilván, aki 30-40 perces zeneművekben gondolkodik - nem véletlenül éppen ilyen hosszúak a szimfóniák sem -, tehát ez a 35-45 perces hosszúság, ez az ideális szerintem egy adott zenei matériából, amit egyben be lehet fogadni. De a popzene alapvetően azért a 3-4 perces slágerek birodalma, ahol újra visszatér az, hogy egy-egy dal jelöl egy-egy előadót. 

Amit aztán le lehet tölteni. 

Amit le lehet tölteni. Bizonyos értelemben ez azt jelenti, hogy régen is volt például a Boney M együttes, azt jellemezte két sláger, teljesen fölösleges volt még nyolc dalt írni a lemezre. Most sem fognak. 

Hanganyag: Exterde Tibor