Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Budapest brazil szemmel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az első brazil-magyar koprodukciót, a brazil bestseller alapján készült \"Budapest\" című filmet. 2003-ban Chico Buarque de Hollanda úgy írta meg a regényét, hogy életében egyszer sem járt Budapesten. Walter Carvalho rendező-operatőr alkotásán keresztül külső szemmel láthatjuk magunkat, Budapestet, a magyar nyelv egzotikumát. A filmet péntek délután vetítik újra a Titanic Fesztivál Különös történetek szekciójában, az Uránia Filmszínházban. A film egyik főszereplője, Hámori Gabriella arról mesél, milyen volt magyarul tanítani egy hazánkba szakadt brazil szellemírót.
Hogyan képzeljünk el egy brazil szellemírót?

A film első kockáján látunk egy brazil férfit, aki egy televízió képernyő előtt ül és feliratozott magyar szavakat olvas. Eredetileg Brazíliába indult, de kényszerleszállást hajtott végre a gépe, így egy napig Budapesten kell maradnia. Miután hazatér, megismerjük az életét: látjuk, hogy van felesége, egy törekvő riporter, akinek hamarosan gyereke is születik tőle.

A férfi író, de a műveihez nem hajlandó a nevét adni, méltatlannak tartja, hogy az irodalom egyre kommerszebb, az ő számára hiteltelenek azok az emberek, akik megítélik, rajonganak érte vagy elutasítják. Nem tud szabadulni azoktól a magyar szavaktól, amiket olvasott a képernyőn, ez a nyelv nyugtalanítja és visszautazik Magyarországra. Ezzel kezdetét veszi egy lassabb, metaforikusabb filmnyelv.

Budapesten, az Írók boltjába betévedve megismerkedik egy nővel egészen véletlenszerűen, és véletlenszerű az is, hogy a nőben megszületik az érzés, hogy ezt a férfit megtanítja magyarul. A brazil szellemíró kettős életet kezd élni, folyton oda-vissza utazik, és nem tudja eldönteni, hogy melyik élet való neki, melyik a reális. Mind a két nő bünteti a maga nyelvén, a maga habitusa szerint. Nem jött volna Magyarországra, ha nem szeret bele a magyar nyelvbe, nem mászik bele a fülébe, de nem tanulna meg soha magyarul, ha nem lenne szerelmes az általam játszott nőbe.

A film arról is szól, hogyha választunk magunknak egy másik országot és felszabadulunk egy másik nyelv által, akkor az biztosan azért is van, mert valami pótolja a hiányt, amit a másik helyen érzünk.

Mennyire érezte a felelősséget, hogy braziloknak, külföldi közönségnek mutatja be a magyar nyelv szépségeit, mélységeit? Gondolom, a rendező, Walter Carvalho nem tud magyarul, tehát plusz felelősség hárul a színészre.


Igen, eleinte megfordult a fejemben, hogy minden megszólalásommal a magyar nyelv nagykövete leszek, de aztán a munka elterelte a figyelmemet erről. Amikor a brazíliai bemutató volt Sao Paulóban, ahol több mint félmillió magyar él, az ő számukra az az este ünnep volt. De Rio de Janeiróban már csak brazilok nézték a filmet. Megkérdezték tőlem a sajtótájékoztatón, hogy tényleg magyar vagyok-e? Nekik Budapest nagyon távoli város, Chico Buarque de Hollanda könyvének az első kiadásán, a címlapon a prágai Károly-híd volt látható. Nem sokat tudnak az országunkról, de mi mit tudunk Brazíliáról?

Leonardo Medeiros volt a partnere a filmben. Milyen volt vele együtt dolgozni? Vannak intim jeleneteik, úgy tudom, improvizáltak is.

Walter Carvalho rendező temperamentuma, gondolkodása egyszerre volt naiv és elképesztően bölcs, lényeglátó. Némelyik pillanatban nem tudtam eldönteni, hogyan ítéljem meg, például az a döntését, hogy mi Leonardóval egyáltalán nem találkozhattunk az első felvételig. Én a rendező eltökéltségét tiszteletben tartom, hogy bár sokat használom az internetet, nem néztem utána, kicsoda Leonardo Medeiros. Találhattam volna tőle filmrészleteket, a fényképét és az életrajzát, de nem néztem meg, mert azt akartam, hogy ez a pillanat tényleg olyan legyen, amilyennek a rendező elképzelte.

Leonardo egyébként Brazíliában nagy sztár, a Sao Pauló-i Művész Színház tagja, ezen kívül televíziókban dolgozik és filmezik, nagyon erős öntudata, méltósága, élénk fantáziája van. A második héten kezdtem megismerni, rájöttem, mennyire érdekes ember, őrült, bolond, kedves művész.

Így végül a rendező stratégiája jónak bizonyult?

Hozzátartozott a rituáléhoz, amely a forgatást övezte. Ilyen rituálé volt például az is, hogy a budapesti forgatás utolsó napján, egy februári hajnalon a Kodály köröndön, amikor éppen jött föl a nap, azokat a pici kis darabokat, amik a filmtekercsek végén megmaradtak, összegyúrták és bezárták egy plexi focilabdába. Ezt a kameramanok odaadták a rendezőnek. Nagyon őszinte dolog volt, ahogy harminc férfi egymás nyakába borulva zokogott; semmi negédes nem volt ebben a pillanatban, gyönyörű volt. Ezt a filmet el akarták készíteni és el is készítették. Nem mindig kell így dolgozni, de így is lehet!