Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Botrány: kivel lép félre a miniszter?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Andrew Lloyd Webber új musicalt komponál, amelynek a témája egy éppen ötven évvel ezelőtti botrány, a Profumo-ügy lesz. Úgy hírlik, hogy a zenés dráma középpontjában nem a brit hadügyminiszter és a kurtizán története áll, hanem az őket egymással megismertető férfi tragédiája.

Az új Andrew Lloyd Webber musicalnak még nincs címe, nagy titkolódzás közepette készül, most zárt körben tartottak felolvasást a szövegkönyvéből, amelyet Christopher Hampton írt. Vele és a dalszövegíró Don Black-kel szerzői triót alkotva aratta utolsó igazi sikerét Lord Lloyd Webber, az 1993-ban bemutatott Sunset Boulevard-dal, amely hét Tony-díjat nyert, és négy évig egyfolytában adták Londonban.

Christopher Hampton keze alól mesteri librettók és kiváló színművek kerülnek ki, neki is köszönhető, hogy Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének az angol színpadi változata nagy sikert aratott. Most már csak az kell, hogy a 63 éves zeneszerző is a legjobb formáját nyújtsa, fülbemászó dallamokat komponáljon.

A feldolgozott történet kellően drámai. 1961-ben, a Nyugat és a szovjet tábor között dúló hidegháború idején, a konzervativ párti Macmillan-kormány honvédelmi miniszterét, a Lord Astor kastélyában rendezett mulatságon, egy úri körökben forgolódó oszteopata, azaz csontkovács, bizonyos Stephen Ward, összehozta a kurtizán Christine Keeler-rel. Bár John Profumo miniszternek szép felesége volt, a színésznő Valerie Hobson, titokban járni kezdett az újonan megismert nőhöz.

Ám Christine Keelernek volt egy másik állandó lovagja is, a szovjet nagykövetség haditengerészeti attaséja, Jevgenyij Ivanov. Mivel őt a brit elhárítás figyelte, a miniszter félrelépése kitudódott, botrány lett az ügyből, hiszen állambiztonsági szempontok merültek fel. Profumo-nak az lett a veszte, hogy hazudott. Parlamenti kérdésre válaszolva, megpróbálta letagadni viszonyát a kurtizánnal. Sikertelenül. 1963-ban lemondásra kényszerült, és az ügy a rákövetkező évben hozzájárult a Macmillan-kormány választási vereségéhez.

Andrew Lloyd Webber és Christopher Hampton készülő zenés drámájának állítólag a csontkovács Stephen Ward lesz a hőse, akit a botrány után azzal a vádoltak meg, hogy rendszeresen, anyagi hasznot húzva, közvetített ki kurtizánokat. Ezt Ward élesen tagadta, s jóllehet a bíróság végül felmentette a vád alól, Ward öngyilkos lett. Négy napig haldoklott. Olyan találgatások is elhangzottak, hogy talán megölték.

Lloyd Webber és Hampton hónapokon át dolgozott, előbb Barbados napfényes szigetén, majd Marbeillában az új musical létrehozásán. A nemes lord vidéki birtokán rendezendő nyári fesztivál alkalmával mutatnak majd be részleteket a daljátékból.