Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vígszínház, Operettszínház: érvénytelenek a vezetői pályázatok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetői pályázatát egyaránt eredménytelenné nyilvánította csütörtöki zárt ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Mindkét posztra új pályázatot írnak ki.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes az ülést követően újságíróknak elmondta: a következő közgyűlésen döntenek az új pályázatok kiírásáról, és várhatóan januárban születhet döntés a két színház vezetői posztjáról.

Az eredménytelenné nyilvánítás indokát firtató kérdésekre válaszolva Csomós Miklós kiemelte: a zárt ülésnek csak a határozata nyilvános, az azonban, hogy mi hangzott el az ülésen és miként, az nem.

Korábban az ülésről kijövő politikusok a Vígszínház esetében érvénytelen pályázatról beszéltek. Később kiderült, hogy a pályázat nem érvénytelen, hanem eredménytelen volt.

A Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére a színház jelenlegi vezetője, Eszenyi Enikő, illetve Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója adott be pályázatot. Arra a kérdésre, hogy Balázs Péter a pályázatának egy elemét később nyújtotta be, ezért érvényteleníthető lett volna az ő pályázata, Csomós Miklós azt mondta, lehetőség volt hiánypótlásra, ilyen eset már korábban is előfordult.

Saját álláspontját ismertetve a főpolgármester-helyettes elmondta: a Vígszínház esetében azért kérte a közgyűlést az eredménytelenség kimondására, mert egyik pályázó sem érte el a bizottsági szakértők többségének igen szavazatát. Felidézte, hét bizottsági tag volt, akitől Eszenyi Enikő és Balázs Péter is három-három igen szavazatot kapott.

Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője az ülésről kijőve azt mondta, a fideszes többség "minden szakmai és morális érv ellenére" határozott "a pályázat érvénytelenítése" mellett. Hozzátette: a Vígszínház a Jóembert keresünk című darabjával idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó győztese lett, és "telt nézőterei indokolták volna, hogy a pályázatban is sikeres Eszenyi Enikő és társulata folytathassa".

Balázs Péter újságíróknak elmondta: még nem ismeri a döntés részleteit, mivel előrevették a napirendi pontot, lemaradt az elejéről. A döntés pontos ismeretében később határoz arról, pályázik-e újra.

Kérdésre válaszolva elmondta: pályázatában volt üzleti terv, számokkal. Hozzátette: a Vígszínháztól nem kaphatott olyan adatokat, amelyek alapján felelősségteljesen tudott volna tervezni. Megjegyezte, hogy a pályázat gazdasági részével Bor Zoltán, a szolnoki színház produkciós igazgatója foglalkozott, mivel munkatársaival "csapatban pályázott".

Balázs Péter szólt arról is, hogy pályázata elérhető az interneten, az önéletrajza utolsó sorában található linken. Kiemelte: pályázata nem tér el attól, amit hét éve mond mint szolnoki igazgató vagy amit előtte mondott mint színész. "Az én színházam az író, a színész és a közönség szentháromságán alapul" - hangsúlyozta, hozzátéve: azért távozott jó néhány éve a Vígszínháztól, mert nem tudott az ott képviselt gondolatkörrel azonosulni.

A szolnoki színigazgatót egy újságíró a pártpolitikának a pályáztatási folyamatban betöltött szerepéről kérdezte. "Hiba lenne, ha ez a politika eluralná a személyes érzelmeinket is. Hogy én mint Balázs Péter milyen véleménnyel vagyok a politikáról, a magyarságról és az életünkről, illetve mi az, ami mellett elköteleztem magam, az személyes ügyem. De mint színházigazgató nem harcolni jöttem, se érte, se ellene, hanem beadtam egy pályázatot" - fogalmazott.

Eszenyi Enikő csak annyit közölt, hogy újra indul a posztért.

A Budapesti Operettszínház vezetésére Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház jelenlegi igazgatója, Nagy Viktor rendező, Bozsó József színész, kulturális menedzser és Tokody Ilona operaénekes is pályázott.

Csomós Miklós saját álláspontját ismertetve elmondta: Kerényi Miklós Gábor ugyan a szakmai bizottság támogatását megkapta, de ebben a helyzetben - mivel szó van arról, hogy az intézményt átadják az államnak - úgy gondolják, az államnak a jövőben nagyobb beleszólást kell biztosítani a főigazgató kiválasztásába.