Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csak másfél évet kapna a Vígszínház igazgatója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Öt helyett mindössze másfél évre szólna a Vígszínház következő igazgatójának a kinevezése - legalábbis ez derül ki a Fővárosi Közgyűlés honalapján megjelent közleményből. A poszt két várományosa Eszenyi Enikő és Balázs Péter.

2014 júniusáig nevezné ki a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház igazgatóját - hívta fel a figyelmet a vs.hu a testület honlapján megjelent információra.

A jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő mandátuma 2014. január végén jár le. A pályázat kiírásáról szóló előterjesztésről csütörtökön dönthet a Közgyűlés. A másfél éves időtartam meglepő: az igazgatói megbízatás általában 5 évre szól, a szeptember végén eredménytelennek nyilvánított pályázatot is ennyi időre írták ki.

Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője pályázott az igazgatói posztra. A bírálóbizottság nem tudott dönteni (mindkét pályázatot hárman-hárman támogatták, Eszenyi két nemet, Balázs két tartózkodást kapott), erre hivatkozva nyilvánította érvénytelennek, és nem pedig eredménytelennek a pályázatot a Közgyűlés. A testület honlapján található előterjesztés azzal is számol, hogy ha nem lesz eredményes az eljárás, akkor a jelenlegi igazgató mandátumát hosszabbítják meg az új vezető megválasztásáig.

Az előterjesztésből nem derül ki, miért másfél évre választanának igazgatót. Tarlós István főpolgármester korábban magánvéleményként azt mondta, meg kellene hosszabbítani Eszenyi Enikő mandátumát egy évvel, és csak a választások után kellene pályázatot kiírni a posztra.