Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Koncerttel és sörbemutatóval zárul a Palotanegyed Fesztivál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A három hónapja tartó Palotanegyed Fesztivál záróakkordjaként péntektől vasárnapig rendezik meg a Józsefvárosi Sör és Örömzene Fesztivált. Az ingyenes eseményen a Múzeumkertben többek között a Mystery Gang és Péterfy Bori, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Téka lép színpadra.

A június 21-én kezdődött Palotanegyed Fesztivál több száz programja között voltak világ-, komoly-, nép-, dzsessz- és popzenei koncertek, színházi, vers- és bábszínházi előadások, utcai és mutatványos performance-ok, kiállítások, gyerekprogramok. A rendezvénysorozat a Józsefvárosi Önkormányzat 40 millió forintos támogatásával valósult meg, idén negyedik alkalommal - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Pénteken 14 órától rézfúvósok izzítják be a nagyszínpadot, majd a Tóth Evelin Trió, valamint Ferenczi György és a Rackajam következik, végül pedig a Bits Beatles emlékzenekar utcabálja zárja az estét. Szombaton 11-kor kezdődik a program a Magonc 120 fős zenekarának fellépésével, délután a Kathy-Horváth Lajos hegedűművész által vezetett Józsefvárosi Zenekar játszik, majd a Magyar Vista Social Club világzenei produkciója és a Józsa Tamás Blues Band következik. Ezen a napon lesz a Téka együttes lemezbemutató koncertje is.

Vasárnapi kezdésként a Buborék együttes szórakoztatja a kicsiket gyerekdalaival, délután a Fourtissimo Jazz Orchestrát és a Bazseva zenekart is hallhatják az érdeklődők. Este a Mystery Gang Péterfy Borival közösen lép fel, végül a Magyar Nemzeti Múzeum fényfestése zárja a fesztivált.

A színpadi produkciók mellett a hétvégén 11-től 22 óráig egész napos programok várják a kikapcsolódni vágyó családokat. Lesz veterán autók kiállítása, a gyerekek felfedezhetik a régi játékok játszóterét, a felnőttek snapszer- és sakkpartin vagy a Palota SörKupán vehetnek részt. Az összművészeti fesztivál része a Szabó Ervin téren a kézműves vásár, valamint a Palotanegyed terein, utcáin a kézműves sörkülönlegességek választéka. A GasztroZene Sétány utcazenészei a Szabó Ervin téren felállított pódiumon teremtenek retro hangulatot.

A rendezvényen kiosztják a Fesztivál Söre díjat a látogatók szavazatai alapján, pénteken, a "Sörömök" napján a vendégek 50 százalékos kedvezménnyel kóstolhatnak söröket a kijelölt standoknál.

A Palotanegyed Fesztivál programsorozatot a Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a JóHír Józsefvárosi Nonprofit Kft. szervezte a Civilek a Palotanegyedért Egyesület - CAPE közreműködésével. Az Európa Belvárosa program II., "a Palotanegyed Kulturális Városmegújítása" című projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.
A rendezvény valamennyi programjára díjtalan a belépés.