Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Délután VÍGnap, este Színházak éjszakája a Vígszínházban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Vígszínház szombaton egyszerre ünnepli a hagyományos VÍGnapot és a Színházak éjszakáját: a Ha majd egyszer mindenki visszajön..., A vörös oroszlán című előadás és Kern András koncertje is szerepel a programban, emellett a színház munkájáról is megtudhatnak érdekességeket a nézők.

A színház MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint szombaton délben ismét szélesre tárják a színház kapuit, hogy a közönséggel együtt ünnepeljék az évadkezdést. A nézők bepillanthatnak a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, elleshetnek néhány vígszínházi műhelytitkot.

A látogatók benevezhetnek a Toldi Tusára is: a Toldi című előadást játszó színésszel, Csőre Gáborral malomkőgörgetés, célbadobás, szkanderezés és más ügyességi játékok szerepelnek a programban. Az érdeklődők csokikészítést tanulhatnak és vetélkedőn, jelmezes fotózáson és arcfestésen vehetnek részt.

Az évad új bemutatóiról Marton László, Spiró György, Michal Docekal, Hegedűs D. Géza és Varju Kálmán részvételével tartanak beszélgetést. A nap folyamán az előcsarnokban régi műsorfüzetek, példányok, plakátok és más színházi ereklyék között is válogathatnak a színházszeretők.

A nagyszínpadon délután a Ha majd egyszer mindenki visszajön..., a Házi Színpadon A vörös oroszlán című előadást játsszák.

A színház művészei a VÍGnapon saját készítésű édességeiket árusítják. A jótékonysági süteményvásár bevételét idén is az Ódry Árpád Színészotthon javára ajánlják fel.

A VÍGnap programjaira 300 forintos belépőjegyek válthatók, a Színházak éjszakája karszalag nem érvényes.

Szombaton este a vígszínházi programok a Színházak éjszakája eseményeivel folytatódnak. A nagyszínpadon késő délután ismét a Ha majd egyszer mindenki visszajön... című előadás látható, ezt követően pedig Kern András koncert-estjének, a Pesten születtem című produkciónak a dalai csendülnek fel.

A Házi Színpadon este beszélgetésre várják a nézőket, akik Lukács Sándorral, Telekes Péterrel és Gombár Marival találkozhatnak. Történeteiken, személyes élményeiken, vígszínházi emlékeiken keresztül a nézők betekintést nyerhetnek a színház működésébe és megismerhetik egy előadás előkészületeit.

A VÍGnap és a Színházak éjszakája részletes programja a www.vigszinhaz.hu oldalon található meg.