Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Molnár Ferenc-bemutató a Karinthy Színházban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát mutatja be a Karinthy Színház február 13-án, péntek este. A monarchiabeli fürdővárosban játszódó darabot Korcsmáros György rendezésében, és a színházban először fellépő Bezerédi Zoltán szereplésével láthatja a közönség.

Mint Karinthy Márton igazgató az MTI-nek elmondta, eredetileg Balikó Tamás egy újabb rendezését mutatták volna be, a színész-rendező váratlan halála miatt azonban új darabot kellett találnia. Az Olympiát részben Balikó Tamás emlékének adózva választotta, hiszen egy Molnár Ferenc-darabot, Az ördög című komédiát állította színpadra náluk korábban a színész-rendező, aki másfél éven át folyamatos sikerrel a címszerepet is eljátszotta.

Az Olympia különleges precizitást és fegyelmet kívánó vígjáték, pontos ritmust és koncentrált jelenlétet igényel a színészektől. "Ezért csakis a lehető legjobb szereposztással szabad nekivágni" - jegyezte meg Karinthy Márton, hozzátéve, hogy ezúttal ideálisnak mondható társulat jött össze. A legendás szerelmeseket Balsai Mónika és Marton Róbert alakítják, az idősebb korosztályt pedig Pásztor Erzsi, Szilágyi Tibor, Bezerédi Zoltán, Egri Kati és Szirtes Gábor képviseli.

Kiemelte, hogy először szerepel a Karinthyban Bezerédi Zoltán, a Katona József Színház társulatának tagja, akire régóta "fente a fogát". "Kitűnő jellemszínésznek tartom, akinek remek humora is van. Krehl csendőr szerepe szinte kiált utána" - mondta.

Karinthy Márton kitért arra is, hogy számtalan vendégrendező dolgozik náluk, az idei évadban például Verebes István, Benedek Miklós és Botos Éva is rendezett a színházban. "Az Olympiát Korcsmáros György volt győri színigazgatóra, a zenés és prózai komédiák értő rendezőjére bíztam" - tette hozzá.

A következő évadról szólva elmondta, hogy még csak a tervek formálódnak, de ami már biztos: Marcel Achard A bolond lány című legendás vígjátékát mutatják be szeptemberben. "Van aztán egy másik kedves színészkomédiánk, Fülemülék a címe, a darab ősztől lesz látható nálunk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy most azonban még az Olympia bemutatója köti le színházuk minden energiáját.

Az előadás ismertetője szerint Molnár Ferenc modern szerző, de a rang és a mód, a társadalmi különbségek nagyszerű ábrázolója ma mintha aktuálisabb lenne, mint valaha.

A monarchia császári fenségének legfelső körei csak különös etikett szerint érintkezhetnek az alsóbb néposztályokkal. "A gyönyörű Orsolini hercegné, a gőgös Olympia és egy Kovács nevű, magyar huszárkapitány közötti kapcsolat miatt tűrhetetlen és sajnálatos botrány szele érinti meg a finom fürdőváros előkelő levegőjét. Megindul a Molnárnál mindig oly bravúros eltérítő hadművelet. A szerelmeseknek válniuk kell. Vajon elkerülhető az egész monarchiát megrengető botrány, vagy Plata-Ettingen Eugenia hercegné tervei szerint legalább a látszat megmenthető?" - áll a darab ismertetőjében.