Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Korhatárossá tenné a dohányzós filmeket a WHO

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Korhatárossá tenné a dohányzós jeleneteket bemutató filmeket, mint "a dohánytermékek promóciójának utolsó bástyáját" az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A nemzetközi szervezet a február végi Oscar-gála előtt jelentette be tervét arra hivatkozva, hogy miközben számos ország megtiltotta a dohánytermékek reklámját, szponzorálását, a cigarettagyártók a filmipar segítségével toborozzák a jövő dohányosait - közölte honlapján a The Guardian című brit lap.

A WHO Dohánymentes filmek címmel hétfőn hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint a 2014-ben bemutatott hollywoodi filmek 44 százalékában dohányoztak, és a nem korhatáros filmek 36 százalékában is rágyújtottak. A szervezet megemlítette, hogy a rendkívül népszerű Transformers: A kihalás kora című produkcióban már egy robot is cigizett.

Armando Peruga, WHO dohányzás elleni programjának menedzsere elmondta, hogy míg korábban csökkent a filmekben a dohányzós jelenetek száma, 2013-14 fordulóponttá vált, és ismét növekedést tapasztaltak ezen a téren.

"A dohányipar alternatív utakat keres termékei reklámozására, és a filmekben találták meg az utolsó bástyájukat" - hangsúlyozta Peruga.

A WHO először 2009-ben vetette fel, hogy a dohányzós jelenteket ábrázoló filmek kapjanak 18 éven felülieknek szóló besorolást.

Egy amerikai tanulmány szerint az új dohányosok 37 százaléka a filmvásznon látható dohányzás miatt gyújt rá. Az amerikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (CDC) pedig úgy becsülte, hogy a filmvásznon vagy képernyőn megjelenő dohányzás 2014-ben hatmillióval növelte a fiatalkorú amerikai dohányosok számát, s közülük két millióan végül a dohányzás miatt kialakuló betegségek áldozatai lesznek.

Peruga arra is rámutatott, hogy a filmekben messze többen és többet dohányoznak, mint azokban a társadalmi rétegekben, amelyeket ábrázolnak.

A WHO szerint a dohányzós jeleneteket tartalmazó filmeket csak "kemény dohányzásellenes reklámokkal" együtt szabadna forgalmazni.

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!