Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Európa- és világbajnok magyar bűvészek az Illúzió Mesterei előadáson

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Európa- és világbajnok magyar bűvészek lépnek színpadra az Illúzió Mesterei című előadáson, amelyet tavasszal négy alkalommal, március 19-én és 20-án láthat a közönség a MOM Kulturális Központban.

"Az emberek fejében sokáig be volt ragadva egy olyan kép, hogy a bűvész az, aki cilinderből húz elő nyulakat vagy galambokkal csinál trükköket, azonban ma már nagyon másról szól a bűvészet. Szerencsére a magyar közönség is egyre többet lát ebből az előadóművészeti ágból" - hangsúlyozta Badár Tamás bűvész, az előadás egyik fellépője az MTI-nek.

Mint mondta, eddig a műfaj egy kicsit "poros" volt, a márciusi előadáson azonban olyan produkciókat láthat majd a közönség, amelyek külföldön már évek óta közkedveltek és nagy sikernek örvendenek.

Az előadáson fellép legújabb, szuperhősöket megelevenítő műsorszámával a kétszeres bűvészvilágbajnok Hajnóczy Soma; Igor és Ana a kézügyesség és illúziókeltés mestereiként mutatkoznak be; valamint egy új, megható műsorszámmal készül a világbajnoki 3. helyezett Galambos Fecó is. Színpadra lép a gondolatolvasásban jártas Holcz Gábor, Badár Tamás pedig a modern technikai eszközök és egy különleges zenés blokk segítségével változtatja meg a valóságról alkotott elképzeléseket.

A bűvész elmondta, hogy a tavaszi műsor egy kifejezetten laikusok számára készült produkció, nem olyan, mint amilyeneket a bűvészversenyeken, szakmai közönség előtt mutatnak be.

"Kevesen tudnak arról, hogy vannak ilyen szakmai versenyek vagy arról, hogy van bűvész világbajnokunk is, de véleményem szerint az irány, amely felé elindult ez az ág, nagyon jó, hiszen a bűvészet egyre inkább kezd betörni azon közkedvelt és elfogadott produkciók közé amilyen például a Dumaszínház is" - jegyezte meg Badár Tamás.

Véleménye szerint a televízió és az internet segítségével láthatóvá váltak azok a külföldi produkciók, amelyek megteremtik az igényt a nézőkben a színvonalas műsorok iránt. Példaként említette a Dynamo művésznéven világszerte ismert brit illuzionistát, akihez hasonló kvalitású bűvészek Magyarországon is vannak.

"Az a realitás, ami körülvesz minket, nem annyi, amit látunk, kicsit felül kell írni és bírálni a kézzelfogható dolgokat. Ez egy olyan üzenet, ami árnyaltan ugyan, de mégis benne van a bűvészetben és ez az, ami eltalálja a nézőt" - fűzte hozzá.

Az Illúzió mesterei előadás szakmai és művészeti koordinációját Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok és a magyar Bűvész blog főszerkesztője, Kelle Botond végzi.

Nincs nyár Balaton nélkül!

Strandolás, wellness, fesztiválok, borok, jó falatok - mindez egy helyen.

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!