Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hidak, korok, Budapest - Az Andrássy Egyetem után Németországba indul a kiállítás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
"Hidak, korok, Budapest" címmel az Andrássy Egyetemen nyílt meg az Európai Utas Alapítvány a főváros 200 éves történetét bemutató utazókiállításának német nyelvű változata. Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány kurátora az InfoRádiónak azt mondta: a március 25-ig látható tárlat ezután németországi útra indul.

2011 májusában az Európa napon Strasbourgban mutatták be ezt a kiállítást angol és francia nyelven. Miután Magyarország volt az unió soros elnöke, lehetősége nyílt arra, hogy egy kulturális névjegyet adjon át Európának. A kiállítást eredetileg csak erre az alkalomra szántuk, ám ott olyan sikere volt, hogy átkerült Brüsszelbe, ahol három helyen is bemutatták. A következő esztendőben Maribor volt a kulturális főváros, oda is elkérték a tárlatot, majd bemutatták Ljubljanában, Rómában, Nápolyban, Bukarestben, Szlovákiában és Kárpátalján - mondta el az InfoRádiónak Módos Péter.

Az Európai Utas Alapítvány kurátora hozzátette, hogy miután Kárpátalja kisebb, magyar lakosokkal rendelkező településeire nem tudják elvinni ezt a vándorkiállítást, összeállítottak egy szép albumot, aminek nagy sikere volt.

"Ennek következtében amikor elindult ez a kiállítás németországi útjára is, arra gondoltunk, hogy ehhez is kell könyvet készíteni. Viszont a magyar és a német kultúra sokkal több területen érintkezik, mint más kultúrák. Ezért rájöttünk, hogy a Budapestről szóló kiállításnak kell egy olyan történelmi hátteret adni, amelyik elhelyezi Európának ezt a két kultúráját és egymáshoz való viszonyát hosszabb távon is" - mutatott rá a kurátor.

Jelezte, hogy a kibővített kiállításon B. Szabó Dezső adjunktus írta azt a szöveget, amelyet öt tablóval megjelenítettek, így a kiállítás egy kicsit hosszabb lett.

Módos Péter beszámolt arról, hogy Németországban a tervek szerint először Regensburgban mutatják be a kiállítást, előkészület alatt áll egy ulmi bemutatkozás, és remélik, hogy - ahogyan eddig is -, a Balassi Intézet kulturális intézetei is meghívják a tárlatot.

"Jó reputációja van az Európai Utasnak odakint. Voltak más kiállításaink is, amelyek bejárták Európát, reméljük, ez a mostani is hosszú, sikeres útra indul. Folytatódnak a kiállítássorozatok más nyelven is: románul, szlovákul, ukránul" - mondta az Európai Utas Alapítvány kurátora.

Hanganyag: Oláh András