Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Õk az Artisjus-díjazottai

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A könnyűzenei kategóriákban Szabó Zé, Jónás Vera és Pajor Tamás, a komolyzenei kategóriákban Sáry László és Balogh Máté, a magyarnóta-szerzők közül Gyimóthi Elemér vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület idei díjait kedden Budapesten. Az év könnyűzenei produkciójának a budapesti Womexet választották, míg a dalszerzői életműdíjat a magyar származású Desmond Child kapta.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Artisjus-díj a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el, az év kiemelkedő szerzőit idén is nyolc zenei és öt irodalmi kategóriában díjazták. Mint fogalmaznak, a 2016-os díjazottak kiválasztásánál minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott a nemzetközi szempont.

Az év könnyűzenei produkciója díját elnyerő World Music Expónak a régióból elsőként adott otthont Budapest 2015-ben, ahol a rendezvény történetében évek óta először minden jegy elkelt a koncertnapokra. A Womexre mintegy 2500 vendég érkezett a világ 90 országából, valamint rekordszámú magyar és kelet-európai zenekar lépett fel, koncertjeiket pedig sok esetben sajtóérdeklődés, meghívások és lemezszerződés követte.

A díjátadón méltatásában Szabó Áron "Vasaló" az esemény jelentőségét értékelve kiemelte: a 2015-ös Womex a világzene tekintetében minden eddiginél hatékonyabban helyezte el Magyarországot a nemzetközi zenei palettán.

A Artisjus Dalszerző Életműdíjat idén a magyar-kubai származású, Egyesült Államokban élő dalszerző, Desmond Child kapta. 1974-ben, 21 évesen New York-i egyetemistaként alapította Desmond Child and Rouge nevű zenekarát, amely elindította őt a zenei pályán. Első szerzői sikere a Kiss együttes 1979-es Dynasty albumára készült I Was Made For Lovin' You volt. Szerzői pályája ezután töretlenül ívelt felfelé, az elmúlt mintegy negyven évben számos világhírű előadónak írt dalokat.

Az eseményen a díjazottat Lerch István méltatta, aki arról is beszélt, "minden szerző álma, hogy énekelje valamelyik dalát mondjuk Bon Jovi, Cher, Robbie Williams, az Aerosmith, Michael Bolton vagy Ricky Martin. Õ többtucat slágert írt ezeknek a világsztároknak".

Az év könnyűzeneszerzőjének járó Artisjus-díjat Szabó Zé, az Eurovíziós Dalfesztivál idei magyar dala, a Pioneer szerzője vihette haza. A szakember kezei alól 25 éves pályafutása alatt több mint 400 dal és számos nagylemez került ki.

Czutor Zoltán méltatásában hangsúlyozta, hogy Szabó Zé fegyelemben, kitartásban, munkabírásban és a lehetőségek megragadásában mindenképpen példaként állítható az elkövetkező szerzőnemzedék elé - olvasható a közleményben.

Az év könnyűzenei szövegírója Pajor Tamás lett, aki a 1980-as évek budapesti underground-alternatív művészeti életének legendás, meghatározó alakja volt és Amen nevű zenekarával 17 év után most először jelentkezett új lemezzel. Méltatásában Orbán Tamás úgy fogalmazott: Pajor Tamás szövegei egyszerre vallanak, vezekelnek és tartanak tükröt a hallgatók elé.

Az év junior könnyűzenei alkotója díjat elnyerő Jónás Vera dalait kísérletező crossover stílusban írja és szólaltatja meg, ötvözve az élő elektronikát a teljesen akusztikus hangzással. Victor Máté méltatásában elmondta, Jónás Vera "dalai alapvetően intellektuális karakterűek, de átsüt rajtuk valami női érzékenység, sőt érzékiség, amitől izgalmassá válnak."

Sáry László a Remek hang a futkosásban című operájáért kapta meg az év komolyzenei műve díjat. Az improvizációs készségeket és koncentrációt fejlesztő egyedi gyakorlatokból álló Sáry-módszer többek között Bartók- és Erkel-díjjal is kitüntetett kidolgozóját Hollós Máté méltatta, aki elmondta: a díjazott műben a hallgató ráismerhet a "repetitív iskola kiemelkedő művelőjére", egyben az "időtlenül szép vokális kamaraművek" alkotójára is.

Az év fiatal komolyzenei alkotója díjat Balogh Máté, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója és óraadó tanára, valamint számos zeneszerzőverseny győztese kapta. "Fiatal szerző műveit hallgatni jó. Ha úgy hallom, van véleménye a világról, a művészetről és a kettő viszonyáról, érdeklődve figyelem. Balogh Máténak hallhatóan egyéni és érdekes véleménye van" - fogalmazott méltatásában Tihanyi László.

Az év magyarnóta-szerzője a nótagyűjtéssel is foglalkozó Gyimóthi Elemér lett, aki közel negyedszázados pályafutása alatt számos szakmai díjban részesült - olvasható a közleményben.

A már korábban bemutatott irodalmi díjazottak szintén a keddi ünnepségen vehették át az elismeréseket. Az irodalmi nagydíjat idén a szlovákiai magyar író, Tőzsér Árpád kapta, a többi díjazott között szerepel Bognár Péter, Gerőcs Péter, Beck András és Takáts József.

Valentin napi wellness ajánlatok

Kényeztesse párját Valentin napi meglepetéssel valamelyik wellness szállodában.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!