Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhunyt a Bond-filmek látványtervezője

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elhunyt 95 éves korában Ken Adams, számos Bond-produkció és Kubrick Dr. Strangelove című filmjének látványtervezője.

Adams rövid kórházi ápolás után csütörtökön otthonában halt meg - közölte a BBC News.

Életrajzírója, Christopher Frayling "nagyszerű emberként" méltatta. Mint felidézte: Roger Moore egyszer azt mondta róla, hogy az ő élete sokkal érdekesebb volt, mint egy csomó film, amelyen dolgozott.

Frayling szerint páratlan érzéke volt ahhoz, hogy olyan helyszíneket teremtsen meg "valósághűbben, mint az eredetiek", amelyeket a közönség egyébként nem láthatna, mint például a Pentagon háborús szobája.

Klaus Adam néven zsidó családban született 1921-ben Berlinben. Szüleinek sportboltja volt, de a harmincas években el kellett menekülniük Németországból, és Angliában telepedtek le.

Építészetet tanult, majd egyike lett azon kevés német útlevéllel rendelkezőknek, akik a Brit Királyi Légierőnél szolgáltak. A háború után fordult a filmipar felé, díszlet és látványtervezőként dolgozott.

Pályafutása révén a brit filmművészet látványtervezőinek doyenjeként tekintettek rá, hét Bond-film produkciós tervezője volt egészen az 1979-ben bemutatott 007 Holdkeltéig.

Két Oscar-díjat vehetett át az amerikai filmakadémiától: egyiket Stanley Kubrick Barry Lyndon című filmjének látványterveiért, a másikat pedig 1995-ben a György királyért. A 80 nap alatt a Föld körül, 007 A kém, aki szeretett engem és az Addams family 2. című filmekért Oscar-jelölést kapott.

Steven Spielberg szerint a Dr. Strangelove című filmhez épített díszlete a valaha készült legjobb filmes díszlet volt.

Frayling azt az adomát is elmesélte vele kapcsolatban, hogy amikor Ronald Reagant megválasztották elnöknek, Washingtonba látogatva meg akarta tekinteni a Pentagon alatti háborús szobát, mire egy kísérője felvilágosította, hogy ilyen szoba nem is létezik.

Ken Adamot 2003-ban ütötték lovaggá, elsőként a filmes látványtervezők közül.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.