Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ezért nem őrül meg a legtöbbet játszott kortárs magyar szerző

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A drámaíró szerepe véget ér azzal, hogy pontot tett a színműve végére - vallja Egressy Zoltán, aki jelenleg a legtöbbet játszott kortárs magyar szerző a hazai színpadokon. Az író az Inforádió Aréna című műsorának vendége volt.

Én nagyon szeretném, ha az valósulna meg, amit írok, de ha őszinte vagyok, akkor azt mondom, hogy nem született még olyan előadás, amit 100 százalékosnak tartok - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Egressy Zoltán író. Hozzátette: nem képzeli el a tökéletest, csak valamilyen érzet van az emberben, és ha erős a hiányérzet, akkor tudja, hogy valami nem stimmel teljesen.

Valószínűleg egyébként nincs is olyan, hogy tökéletes - vélekedik a jelenleg a legtöbbet játszott kortárs magyar színpadi szerző.

Egressy arról is beszélt, hogy az írói feladat véget ér a darab, a novella, a regény megírásakor, és ezután elkezdi a saját életét a szöveg. Színháznál ez fokozottan így van.

Mint mondta: ha én azon idegeskednék, hogy valamelyik bemutatónál minden hangsúly a helyén van-e, és stimmelnek-e a szereplők alkatilag, pszichológiailag, akkor egy őrület lenne az életem. Ezt el kell engedni ilyen szempontból.

Attól ideges tud lenni, ha nem pontosan mondják a szöveget, vagy belemondogatnak, de ezzel szerinte minden író így van.

A felelősség addig az enyém, amíg megírom, ezért szeretem nyomtatásban tudni a szövegeimet. Ezért jó, ha egy drámakötet is megjelenik, mert látni lehet az eredeti szöveget - hangzott el az íróval készült interjúban.

Az Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.